Tudomány

Megfejtették az 50 éves rejtélyes égi jelet

Sok tudós rajong a titokzatos kódokért, annak ellenére, hogy eddig egyik sem bizonyította, hogy valahol a világűrben értelmes élet lenne. Ezek a jelek valószínűleg galaxisunk belsejéből származnak, a sötét anyag pusztításával jönnek létre.

Egy újonnan megjelent tanulmány azt állítja, megfejtett egy ilyen jelet. Az úgynevezett “150 kilométeres visszhangok” nagyjából 50 éve keserítik meg a tudósok életét, de úgy tűnik, a jelek minden ember életét érintik.

Minden nap, hajnalban és alkonyatkor az űrbe sugárzott radarjelek különös visszhangként verődnek vissza. Valahol 150 kilométeres magasságban van egy “tükör”, melynek mélysége nagyjából 20-30 kilométer lehet. A napkeltekor és a sötétedés előtt a légkörbe küldött szondák korábban nem azonosították, mi okozhatja a különös jelenséget.

A Bostoni Egyetem kutatói gondoltak egyet, és megpróbáltak utánajárnia  dolognak. Megfigyelték, hogy a visszhang jóval erősebb napkitörésekkor, valamint azt is, hogy a “tükör” mélységének változása a beérkező napsugarak szögére illeszkedik. Ez azt bizonyította, hogy csillagunknak köze van a jelekhez, ugyanakkor nem tűnt valószínűnek, hogy a Nap lenne a fő felelős.

Köztudott, hogy a Nap ultraibolya sugárzása a felső légkörben található oxigén- és nitrogénmolekulák elektronjait leválasztja, ezzel pedig nagy sebességű és nagy energiájú részecskék jönnek létre. A lecsupaszított, töltéssel rendelkező molekulák, azaz ionok ezután egymással és más részecskékkel is kölcsönhatásba lépnek, ettől az ionok tömegesen vibrálni kezdenek.

A tanulmány szerint ez a rezgés egy olyan hullámot kelthet, amely elég erős ahhoz, hogy visszaverje a földről érkező jeleket. A számítógépes szimulációk be is bizonyították ezt az elképzelést.

Ahogy a Nap “mozog” az égen, a beérkező napsugarak szöge növekszik, ezzel pedig a vibráló ionok nagysága csökken. Mikor jön az alkony, az égitest kisebb szögben világítja meg a felszínt, ezzel pedig a “tükör” is megerősödik. A napkitörések energiája szintén több rezgő részecskét eredményez.

A jelenséget megmagyarázó kutatók szerint a “tükör” bemérésével a légköri áramlatok bonyolult mozgása, valamint az árapály kérdése is érthetőbb lesz. Hogy a bizonyítékokat a szakma elfogadhatónak találja-e, még kérdéses. Egy biztos, a titokzatos jel nem a földönkívüliek műve.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik