Kassán született 1899. május 11-én, egész fiatalságát a szülői ház miliője határozta meg:édesapja, Schalkház Lipót üzemeltette a magyar művészet fellegvárának számító Schalkház Szállót. Sára határozott, erős akaratú, fiús lány volt, aki inkább háborúsdit játszott a fiúkkal, mintsem babázott volna. Iskolatársai mókás, vidám lánynak ismerték, igazi tréfacsinálónak, ám kiemelték szociális érzékenységét, hűségét, kitartását.
Önállóság, cigaretta, kávéház
Tanítónőként végzett Kassán, de mindössze egyetlen évet szentelhetett a tanításnak. Trianon után a csehszlovák állam hűségesküt követelt meg állampolgáraitól, amire Salkaházi Sára nem volt hajlandó, így el kellett hagynia a pályát. Újságíróként kezdett dolgozni, novellákat írt, miközben meglehetősen bohém életet élt.
Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebredugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene…
– írta később ő maga a naplójába ezekről az évekről.
Menyasszony is volt pár hónapig, ám rájött, hogy nem bírná a vidéki élet “magányát” gazdatiszt vőlegénye mellett, ezért kisebb hezitálás után visszaküldte a jegygyűrűt. Ekkor még nem tudatosult benne, de a szakítás hátterében nem csak a nagyvilági élet szeretete állt. Sőt, egészen más kérdések is gyötörték:
És ha az Úristen foglalt le magának?… Az első szó már elhangzott, s te meghallottad! És mégis bizonytalan vagy! Nyugtalan, kereső, vergődő. Mert van valami, ami miatt nem válaszoltál… Talán foglalkozásod, amelyben annyi örömet találsz, … talán csak az a néhány filléres cigaretta, amelynek szétoszló füstje mégis olyan áthághatatlanul burkol be.
Megtalálta élete célját
A fordulópont 1927-ben érkezett el életében, amikor megismerkedett a Kassán letelepedő Szociális Testvérek Társaságával. A Slachta Margit alapította társaság nem volt a klasszikus értelemben vett szerzetesrend, hanem „magánjogi fogalmat tevő világi nők társasága”. Nem működtettek saját intézményeket, hanem képzett munkatársakat adott egyházi és világi – főleg szociális – munkakörökbe. Céljuk a társadalmi problémák enyhítése, a nehéz helyzetben lévő gyermekek és családok segítése az evangélium és a katolikus egyház szellemiségében.
Sára elvégezte a társaság által szervezett tanfolyamot, egyre közelebb került hozzájuk – a tagság ugyan furcsállta a cigarettázó, modern nő jelenlétét, de nem zárkózott el előle.
Komáromban, miközben a karitasz munkáját irányította, gyermekkonyhára felügyelt, heti 26 órában hittant oktatott, katolikus női folyóiratot szerkesztett, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában és családokat látogatott. Emellett megszervezte a Katholikus Nőszövetséget, aminek 1937-ig országos vezetője volt, egyesületi vezetőkkel levelezett, kurzusokat szervezett, előadásokat tartott szerte a Felvidéken és Kárpátalján.
Életfelajánlás
Annyira kimerült, hogy 1934-ben visszahelyezték Kassára, és ekkor fogalmazódott meg benne a vágy a missziós munkára. Egy barátnőjének ezt írta:
Egyetlen boldogság az Úristené lenni, de ez azután olyan boldogság, hogy emellett eltörpül minden.
A lehetőség 1937-ben jött el, amikor brazíliai magyar bencések szociális testvéreket kértek missziós munkára. Slachta Margit engedi Sárát, ám előbb magyar állampolgárságot kellett szereznie, aminek érdekében Budapestre költözött. A világháború szele azonban annyira megváltoztatta a világot, hogy Sára brazil útjára nem volt lehetőség. Nem háborgott:
Már nem kérem azt se, hogy kijuthassak Brazíliába, csak azt kérem, hogy szentül élhessek, szentül szolgálhassam Istent.
Örökfogadalmát, amit belépése után tíz évvel tehetnek le a tagok, 1940 pünkösdjén tette le. Jelmondata: “Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme itt vagyok, engem küldj!)
A szociális testvérek Slachta Margit vezetésével minden eszközzel küzdött a nemzetiszocializmus ellen. Még akkor is, amikor ez komoly veszély forrása lehetett. Sára 1940-ben így írt naplójába:
…a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek.
Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét “azon esetre, ha Egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Megkapja rá az engedélyt, az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943 szeptember végén vagy október elején meg is történt.
Isten elfogadta a felajánlást
A Sára vezetése alatt álló Bokréta utcai munkásnőotthonban 1944. december 27-én tartottak házkutatást a nyilasok. Bújtatott zsidókat kerestek, négy gyanús személyt és Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér épp ekkor érkezett meg a házba, és mint az intézet vezetőjét, őt is letartóztatták. Elkerülhette volna a véget, de nem tette. Még aznap este mind a hatukat a jeges Dunába lőtték.
Évtizedekkel később, a zuglói nyilasper egyik vádlottjától tudjuk, mi történt azon az estén. A foglyokat a Szabadság híd pesti hídfőjénél a Fővámház elé terelték, a metsző hidegben meztelenre vetkőztették, és a folyó partján sorba állították. Mielőtt lőttek volna, egy alacsony, fekete hajú nő megfordult, a gyilkosok szemébe nézett, majd letérdelt, szemét az égre emelte és keresztet vetett.
A Szentszék 1997 januárjában engedélyezte Salkaházi Sára boldoggáavatási eljárásának megkezdését, a bíborosi testület 2005. június 21-én zárta le az ügyet, a Szentatya 2006. április 28-án aláírta és kihirdette a decretumot. A boldoggáavatás ünnepélyes kihirdetése 2006. szeptember 17-én volt a budapesti Szent István téren. Emléknapja születési dátuma, május 11.
(Kiemelt kép forrása: MTI/Földi Imre)
