Tudomány

Lelassítja az öregedést a csodavitamin

öreg pár (öreg, )
öreg pár (öreg, )
Talán korai még kijelenteni, hogy megtalálták az örök élet elixírjét, mégis fontos áttörés lehet a Science folyóiratban bemutatott kutatás. A nikotinamid-ribozid (NR) nevű vitamin elősegítette az idősebb öregeknél az elhalt izomszövet regenerációját, valamint az élettartamot is növelte.

Johan Auwerx, a kutatás vezetője szerint áttörést értek el. Az eredmény komoly segítség lehet a regeneratív gyógyászat területén, így könnyen elképzelhető, hogy egy nap étrend-kiegészítővel gyógyítsák a sérült szervezetet.

Ahogy a legtöbb állatnál, úgy az embernél is igaz, hogy az öregedéssel együtt a sejtek is pusztulnak. A szervezet természetesen mindent megtesz, hogy pótolja a hiányt, ebben játszanak fontos szerepet az őssejtek. Ez a regenerációs folyamat azonban idővel gyengül. Az új vizsgálatot lefolytató nemzetközi csapat célja az volt, hogy módot találjon az őssejtek aktiválására, illetve hogy a már beindult folyamatot lelassítsák – ezzel növelve az élettartamot.

A kutatók szerint a kulcsot a mitokondriumoknál kell keresni. A sejtszervecskék gyakorlatilag szervezetünk motorjaként működnek, az energia előállításáért és elraktározásáért is felelősek.  Az őssejtek számára pedig elengedhetetlen a mitokondriumok energiája.

Mivel kimutatták, hogy a sejtszervecskék nem megfelelő működése kapcsolatban áll az öregedéssel, a kutatók úgy döntöttek, megpróbálják a mitokondriumok helyreállításával kezelni a problémát.

Mikor az őssejtek önmaguk fejlesztésébe kezdenek, egy enzimet, a nikotinamid-adenin-dinukleotidot (NAD+) használják fel. Ugyanez az összetevő a mitokondriumok helyes működésében is szerepet játszik. A kutatók ezért úgy döntöttek, hogy NR-t adnak az öreg egereknek – ez ugyanis a NAD+ egyik alapvegyülete.

Az eredmények azt mutatták, hogy az NR-terápia elősegítette az izomsejtek helyreállítását. Nem sokkal a regenerálódás megindulása után az egerek több ideig bírtak futni, ráadásul a szorítóerejük is nagyobb lett. Ezek az állatok tovább éltek, mint az NR-kezelésből kimaradt példányok. A szakemberek azt is kimutatták, hogy még a magasabb dózisú vitaminadagnak sincsenek negatív mellékhatásai.

Természetesen további kutatásokra van szükség, mielőtt csodaszernek kiáltanánk ki az NR-t, az emberekre gyakorolt hatása ugyanis továbbra sem ismert.

(Via: IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik