Hosszú évtizedeken át ráknak hitték, mégsem az a tumor egyik fajtája – jelentették be kutatók. Az eredmény fényében emberek tízezrei kerülhetik el a sugárterápiát és a műtéteket, ami a betegség kezelésében eddig általános bevett szokás volt – írja az Independent.
A megállapítást hatalmas áttörésként tartják számon a szakértők a rákkutatásban.
Tudomásom szerint ez az első eset a modern korban, hogy a rák egyik fajtájáról kiderült, hogy nem is rák.
– fogalmazott Dr. Yuri Nikiforov, aki szintén részt vett a tanulmányban.
Az eredményt a JAMA Oncology honlapján tették közzé a rákspecialisták. Kutatásuk során 268 pajzsmirigydaganatos beteg vizsgáltak patológusok bevonásával 24 órán át.
A tudósok arra jöttek rá, hogy bár a pajzsmirigytumort jelenleg rákként tartják számon, és bár mikroszkopikus képük is egyezik a rákéval, viselkedésük eltér a tőle.
Ronald Ghossein amerikai szakértő és a kutatás egyik vezetője elárulta, 45 ezer embert érinthet a világon a bejelentés, és szintén befolyásolhatja a prosztata-, mell- és tüdőrákosok jövőbeni gyógyítását is.
A nagy tanulság az, hogy a betegségnek tükröznie kell a klinikai kockázatokat, nemcsak mikroszkopikus vagy molekurális szinten kell vizsgálni azokat. Leegyszerűsítve: attól, mert úgy öltözöl, mint egy bűnöző, nem feltétlen vagy az
– fogalmazott.
A pajzsmirigy rosszindulatú folyamatai ritkán fordulnak elő – az összes rosszindulatú daganat kevesebb, mint 1 százaléka, az endokrin mirigyek rosszindulatú daganatai között azonban a leggyakoribb.