A repülés még gyerekcipőben járt az első világháború kitörésekor, az új technikák gyakorlatilag a háborús években fejlődtek ki. Először csak felderítő feladatokat láttak el, ha ellenséges gépek találkoztak, legfeljebb integettek egymásnak. Vagy vakmerően nekiütköztek, mint Pjotr Nyekraszov 1914-ben. Bombáztak is, pontosabban a felderítő gép pilótája kézzel kidobott két-három bombát rettenetesen rossz hatásfokkal.
Üzeneteket szórtak le az ellenség demoralizálására, vagy fémnyilacskákat szórtak a lövészárkok felett vaktában. Aztán puskát, majd géppuskát szereltek rájuk, elsőként a holland Anton Fokkernek sikerült megoldania a géppuska és a légcsavar szinkronizálását a németek számára. Így már az egyszemélyes gép pilótája is eredményesen használhatott fegyvert.
Az utolsó nevesített hősök
Míg a földön arctalan milliók néztek farkasszemet a lövészárokból, egy-egy alkalommal tíz- százezrek rohantak egymásnak, addig a levegőben legfeljebb 10-20 gép csatázott. Lent számolatlanul szedte áldozatait a nehéztüzérség, a géppuskák és a mérges gázok, odafönt a pilóták látták egymás arcát, ismerték az ellenség legjobbjait, egyéniségüket hangsúlyozva gépüket egyedi festéssel díszítették.
Ha ehhez még hozzáadjuk a fiatal fegyvernemet övező misztikumot, nem csoda, hogy a pilóták ünnepelt hőssé, példaképpé váltak a kortársak szemében.
A legnagyobb sztár, az első világháború legsikeresebb pilótája a porosz nemesi családból származó Manfred von Richthofen báró, közismert nevén a Vörös Báró volt. A nagy háború kitörésekor 22 éves volt, eleinte lovassági tisztként szolgált. Ám az állóháború kialakulása, a szögesdrót, egy idő után értelmetlenné tette a lovasrohamot, Richthofen bárót is gyalogosként vetették be. Ez nagyon nem tetszett neki, kérvényezte felvételét a légierőhöz, 1916 tavaszán indult első bevetésére.
Verhetetlen ász
Eleinte úgy tűnt, nála alkalmatlanabb pilóta nincs is Németországban. Első felszállásakor nekiütközött a repülésirányító épületnek, később viharba keveredett – igaz, harci helyzetben már ekkor is otthonosan mozgott, több nem hivatalos győzelmet aratott az első időkben. Merthogy a győzelmet igazolni kellett saját területen két szemtanúval és az ellenséges gép roncsaival, ellenséges vonalak felett két szemtanúval.
Richthofen hamar a németek legsikeresebb ászává vált, sikerét pontosságának és higgadtságának köszönhette. Tizenhat légi győzelem után megkapta a legmagasabb német elismerést, származása és tűzpiros gépe után pedig a Vörös Báró nevet.
Júliusban viszont repülője találatot kapott. A báró túlélte, de súlyos fejsérülést szenvedett, ami miatt a későbbiekben gyakran kínozta fejfájás, hányinger repülés közben. Talán ennek is része lehetett halálában.
A Vörös Báró összesen több mint 100 légi győzelmet aratott, de ebből “csak” 80-at sikerült hivatalosan is elismertetnie. De még így is ő volt az I. világháború legsikeresebb pilótája – annak ellenére, hogy 1917 novemberétől a következő év márciusáig nem szállt fel, és nem harcolta végig a háborút
“Szívesen visszahívnám az életbe!”
Utoljára 1918. április 21-én szállt fel. Nem tudni, hogy az erős szél, vagy korábbi balesete miatti rosszulléte miatt tévedt-e a frontvonal mögé. Itt azonban egy ellenséges gép üldözésébe kezdett, miközben a kanadai Roy Brown kapitány mögé került és megsorozta. Eközben a földről egy ausztrál egység géppuskása, Cedric Popkin nyitott rá tüzet.
A katonák ott helyben darabokra rángatták Richthofen gépét, relikviának vitték haza, az antant pedig teljes katonai pompával temette el Amiens mellett annak a falunak a temetőjében, aminek közelében lelőtték. Később Roy Brown kapta a hivatalos elismerést, de nem igazán volt tőle boldog. “Úgy éreztem, hogy valami jogtalant cselekedtem, semmiféle örömöt nem tudok érezni, hogy Richthofen az én fegyveremtől esett el. Szívesen visszahívnám az életbe!” – írta később.
