Tudomány

Zika: rendkívüli károsodást okozhat a baba agyában

Egy nagyon komoly amerikai szakember mondta ezt, bár hozzátette, nem akar vészmadár lenni.

Anne Schuchat, az amerikai járványügyi hivatal (CDCP) igazgatóhelyettese egy washingtoni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a vírust hordozó egyiptomi csípőszúnyog több amerikai államban van jelen, mint ahogy azt korábban gondolták. Ráadásul sokkal ijesztőbb eredményekre jutottak a vírus kapcsán, mint amire eredetileg számítottak.

Anthony Fauci, az amerikai Nemzeti Allergológiai és Infektológiai Intézet (NIAID) igazgatója a Fehér Ház egyik tájékoztatóján azt mondta, a Zika-vírus elleni első tesztoltás szeptemberre készül el. Hozzátette, nem akar “vészmadár lenni”, de a legutóbbi felfedezések azt mutatják, hogy a vírus rendkívüli károsodásokat okozhat a magzatok agyában. Emellett megemlítette, hogy felnőtteknél ritka neurológiai problémák kialakulásáról érkeztek jelentések.

Fauci úgy vélte, hogy a Zika elleni küzdelemhez jelenleg elérhető 589 millió dollárral csupán átmenetileg tudják féken tartani a betegséget, és ez az összeg nem elegendő arra, hogy alapos munkát végezzenek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint idén négymillióra emelkedhet a Zika-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen, ahol a szúnyogok által terjesztett kór 2014 februárjában ütötte fel először a fejét az őslakosok körében.

A gyanú szerint a vírus magzatoknál kóros kisfejűséget okozhat. A megbetegedés tünetei közé tartozik többek között a fejfájás, a láz, a piros vagy fehér bőrkiütés, ritkábban pedig az izom- és ízületi fájdalom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik