Tudomány

Magyarok kutatják a Pluto testvérét

Magyar csillagászok azonosították a Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygóját.

A 2007 OR10 a Naprendszer legnagyobb ismert, de névvel még nem rendelkező égitestje. A Neptunuszon túli tartományban kering, és jelenleg még a Plutónál is mintegy háromszor messzebb tartózkodik a Naptól. A mostani mérések előtt szinte semmit sem tudtak róla azon kívül, hogy nagyon vörös a felszíne.

A Kepler űrtávcső K2 küldetése egyedülálló módon lehetővé tette, hogy tíz napon át megszakítás nélkül megfigyelhető legyen ez a lassan mozgó égitest – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján. A Kepler űrtávcső célja eredetileg más csillagok körül keringő bolygók keresése volt. A K2 misszióban továbbra is fontos szerepet kap ez a terület, de az űrtávcső immár számos egyéb, naprendszerbeli égitestre is rálát, amit a magyar kutatók ki is használtak.

A kutatók számításai alapján az égitest átmérője 1535 kilométer, ami mintegy 250 kilométerrel több az eddigi értéknél. A nagyobb méret egyben jóval sötétebb felszínt is jelent. A 2007 OR10 a napfénynek kevesebb, mint 10 százalékát veri vissza, szemben a többségre, így a Plutóra és az Erisre is jellemző 50-90 százalékkal.

(Kiemelt képünkön a Föld, a Hold és a Pluto. Forrás: Wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik