Tudomány

Az agy szabályzásával legyőzhetné a világ az erőszakot

Egy új tanulmány szerint az erőszakos tettet megelőző agresszió pontosan mérhető az egerek agyában. Eszerint könnyen lehet, hogy megfelelő eljárással akár az embernél is meg lehetne előzni az erőszakosságot.

A hipotalamusz az agy azon területe, amely többek közt az éhség- és szomjúságérzetért, a testhőszabályozásért, valamint az érzelmekért és a magatartásért felelős. A tudósok már régóta tisztában vannak vele, hogy az agresszív viselkedés is az agy ezen részével áll kapcsolatban.

Dayu Lin, a New Yorki Orvostudományi Egyetem PhD hallgatója az agressziót, az azt kiváltó motivációkat, illetve a motivációk agyi-biológiai okait tanulmányozta. Célja az agresszió megértése mellett az volt, hogy valamiféle lehetséges gyógymódra bukkanjon, mellyel a szélsőséges agresszió megelőzhetővé válna – annak ellenére, hogy már a kutatás megkezdése előtt tisztában volt az efféle eljárás etikai és jogi akadályaival.

A kísérlet során hím egereket engedtek össze kisebbekkel, ezalatt a nagyobbak agresszivitását mérték. Azt is vizsgálták, hogy az összeengedés előtt az állatok mekkora erőbedobással igyekeztek kapcsolatba lépni a gyengébbik egérrel, mennyire akarták ténylegesen bántani.

A kutatók az egerek agyát a támadás előtt, alatt és utána is mérték, és arra jutottak, hogy az agyi aktivitás tetőzése már a célpont szagának és látványának érzékelése előtt megtörtént.

A hipotalamusz ventromediális magjának aktivitása – amely többek közt a félelemért és a szexuális vágyért is felelős – tízszerese volt a támadás előtt, mint amikor az egerek már meg is pillantották a gyengébbik állatot. A tudósok ezután a ventromediális mag genetikai kiiktatásával eltüntették az agresszív viselkedést az egerekből, ugyanakkor bizonyos tanult magatartások megmaradtak, melyek erőszakossághoz vezethetnek.

Hogy ez az emberekre nézve mit jelent? Bár Lin szerint újabb kutatásoknak kell következnie, annyi bizonyos, hogy a hipotalamusz szabályzásával bizonyos esetekben megelőzhetővé válna az erőszakosság, akár káros mellékhatások nélkül.

(Via: Science Daily)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik