Tudomány

Egyre biztosabb, hogy a Zika a felelős a kisfejűségért

Február 1-én a WHO bejelentette, hogy kapcsolat lehet a Zika-vírus és a kisfejűség között. Eddig a vírus és a ritka születési rendellenesség közti kapcsolatot a placentából és a magzatok agyszövetéből mutatták ki, most még erőteljesebb bizonyítékokra bukkantak a kutatók.

A Floridai Állami Egyetem tudósai egy hónapon át tartó kutatásban emberi pluripotens őssejteket tanulmányoztak. Ez az őssejt felelős az olyan neuronok kialakulásáért, amelyekből végül az agykéreg jön létre. Az agykéreg rendellenessége pedig gyakran áll kapcsolatban a kisfejűséggel.

A kutatók arra jutottak, hogy már három nappal a Zika-vírussal való fertőzés után a betegség teljesen elterjedt a magzat pluripotens őssejtjeiben, azok képtelenek voltak ellenállni. Az őssejtek rendellenessége az agy nem megfelelő fejlődését okozzák, mely folyamat valószínűleg visszafordíthatatlan.

Ez természetesen nem magyarázat arra, hogy pontosan mi zajlik le a szervezetben a fertőzés után, a tanulmányt további kutatások követhetik. Ugyanakkor ez egy újabb bizonyíték arra, hogy valóban a Zika-vírus a felelős a Brazíliában egyre többször diagnosztizált elváltozásért a magzatokban.

(Via: Popular Science)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik