Történt egyszer, hogy a vérszomjas, pogány kunok erős ostrom alá vették Kolozsvárt, és egy idő után igencsak szorongatták a várost. Mikor Szent László király értesült a bajról, nyomban harcba hívta a magyarokat, erős sereggel támadt az ostromlókra. Vitézei remekül küzdöttek, ütötték-vágták az ellenséget, a kun horda futásnak eredt.
Nyomukban a magyarokkal. Veszettül aprították a menekülőket, nem volt kérdés, hogy mind egy szálig levágják őket.
A magyarok eszét elvette a pénz
Megértették harcosai is, így tett mindegyikük. Számításuk bevált, a magyarok eszét elvette a kapzsiság: kunról, dicsőségről megfeledkezve leugráltak lovaikról, kapkodták fel a heverő aranyat. Hiába dörgött László király, hogy hagyják kincset, megvárja az őket, űzzék-vágják a kunt, szavára senki nem figyelt.
Megállt a pogány is, csapatait elkezdte rendbe szedni, és már-már visszacsapott a földön csúszó-mászó tömeggé aljasult magyarokra. A szent király ekkor Istenhez fordult: “Uram, te segíts meg, éretted harcoltam!” Minden arany ebben a pillanatban kővé változott. A magyari vitézeket ismét elöntötte a harci láz, farkasként vetették magukat az ellenségre, kiűzték messze a határon túl.
Parányi óriás
E nép ajkán fennmaradt történetben az a szép, hogy igaz. Persze nem szórul szóra, de tény, hogy a királynak többször meggyűlt a baja az országba törő kunokkal, és Szent László pénze tényleg létezik.
Becsületes neve Nummulites, ami görögül körülbelül annyit tesz, mint kőpénz. A lencse vagy váltópénz méretű maradványok egy 50-60 millió éve élt mészvázas egysejtűhöz tartoznak, és méltán híresek arról is, hogy 2016-ban a Nummilitest választották az év ősmaradványának. Hihetetlenül sok maradt meg belőlük, olykor tonnaszám találhatók főleg az eocén kori, tengeri eredetű mészkő- és márgarétegekben – tudjuk meg a Természet Világából.
A mészvázú Foraminiferákhoz tartozik, ezek rendszerint nagyon aprók, szilárd vázuk csak mikroszkóp alatt látszik, ami egysejtűekről lévén szó, nem is meglepő.
Egykoron hatalmas egyedszámát mutatja, hogy mészvázaik egyes helyeken tíz méteres réteget alkotnak.
Településnevek is őrzik az emlékét
A sekély, meleg, világos és oxigénben gazdag trópusi, szubtrópusi tengerekben éltek kissé az iszapba süppedve, vagy állábaikkal növényekbe kapaszkodva. Amíg éltek, héjuk vékony, áttetszően hártyaszerű lehetett, csak a kövületté válás során nehezedtek el, amikor pórusaikba ásványi anyagok rakódtak le. Feltehető, hogy az áttetsző héj mögött az egysejtű zöldalgákkal vagy kovaalgákkal élt együtt. Az üvegszerű váz átengedte a napfényt, ami a növény számára létszükséglet, az alga pedig táplálékkal szolgált az egysejtű számára.
Az év ősmaradványát, vagyis “kőpénzt”, vagy Szent László pénzét a Kárpát-medencében is bőven találunk, főleg a Dunántúli-középhegységben és az Erdélyi-medencében. A bakonyi Pénzesgyőr és Bakonyszentlászló községek például nevükben is őrzik a legendát, Budapesten pedig a Mátyás-hegyen láthatunk nagyforaminiferákat tartalmazó mészkövet.