A XIX és a XX. század fordulóján a hazai, de a közép- és kelet-európai feminizmus is jobbára úri szalonok dámái közt bontogatta szárnyait. A magyar feministák egyesülete 1904-ben alakult.
Főleg a paraszti társadalomban a nő helyét a tűzhely mellett jelölték ki, az asszonyverés mindennapos, elfogadott tett volt. Na, nem az, ha az ember összeverte az asszonyt, de egy-két pofont még a szeretet, féltés jeleként értelmeztek – nem vicc, itt lehet utánaolvasni.
Mit keres asszony a férfiak sorában?
Ebben a helyzetben emelkedett szóra egy hét gyermeket nevelő parasztasszony, egy napszámos felesége, a balmazújvárosi Bordás Istvánné Rokon Tóth Sára. A szép benne az, hogy hangját meghallották és meghallgatták, alulról szervezve pedig létrehozta Európa első paraszt feminista mozgalmát.
A kiváló adottságú nő kiáltványa az Országos Földmívelő Párt 1908. évi karácsonyi röpiratában jelent meg:
Testvéreim! Földmívelő asszonyok és lányok! Hozzátok szólok szegény nyomorgó testvéreim. Hozzátok kiáltok a nyomorúságból. Szeretném, ha kiáltásom erős lenne, mint az égdörgés, amelynek szavát mindenki meghallja, aki az országban él. Égdörgés harsogása, villám vakító fénye szeretnék lenni… Vannak talán kishitűek, aki azt mondják: Mit keres asszony a férfiak sorában? – Hát miért nem kérdik meg tőlünk aratáskor, kapáláskor, csépléskor, hogy miért állunk a férfiakkal egy sorba, s miért végezzük a nehéz munkát hajnalhasadástól napnyugtáig úgy, mint ők?
A helyi férfiak húzták a szájukat, mondván, asszony kezébe a fakanál való, nem újság, penna és politika. Aztán elfogadták a helyzetet, és 80 alapító taggal megalakult a helyi feministák szervezete. Választójogot követeltek, a napszám felemelését, tömören, világosan fogalmaztak.
Jogot a nőknek – De sok férfiarcról azt olvasom le – minek az nektek, a nőknek csak a bajból adnak elégségeset. De azért nőtestvéreim ne hagyjuk magunkat, mert ti a nyomort vélem együtt még jobban érezitek
– mondta Magyar Gáborné Sós Mária.
A magyar nép lelke diktálta
A parasztságból induló mozgalom nagy feltűnést keltett. Már 1909-ben Balmazújvárosba utazott Bédy Schwimmer Rózsa, a Feministák Magyarországi Egyesületének vezetője, hogy Bordás Istvánnéval és társaival találkozzon. Sőt, ugyanabban az évben meghívást kaptak Londonba, a Nemzetközi Nőkongresszusra, ahova viszont anyagi és nyelvi nehézségek miatt esélyük sem volt elutazni.
Veres Péter így írt Sára asszony kiáltványáról:
Ez a mi népünk hangja. Református zsoltárok komor pátoszát érzem. Ezeket a mondatokat Bordásné Rokon Sári nehézkes pennájára a magyar nép lelke diktálta
A feministák is komolyan vették. 1913-ban a vezetőség meghívást kapott Budapestre, a a Nők Választójogi Világszövetségének kongresszusára. Itt már meg tudtak jelenni, a hat tagból álló küldöttséget Rokon Tóth Sára vezette, aki beszédet is mondott.
És tisztelik, és ünneplik. Másnap az újságok is elragadtatással írtak szerepléséről, és megkapta Carrie Chapma Cott, a világszervezetet vezető milliomos asszonyától saját mozgalmának aranyjelvényét, a Jus Suffragiit.
Vezető politikusok és a villamos
Fogadásokra mentek a Budai Várba, a Gellért szállóba, ahol a Pénzes Ilona úgy járt, mint a kondásgyerek a nagygazda disznótorán: a kötényébe is jutott a szendvicsekből.
A háború alatt Sára a mindennapi gondokról írt a Nők Lapjába, amivel sikerült elérni, hogy a nagybérlők a határ egy részében harmados földet juttattassanak a hadiasszonyoknak.
Az őszirózsás forradalom után azonban alábbhagyott a nők forradalmi lendülete, a húszas években pedig szervezetük végleg feloszlott. A választójogi törvény tárgyalásakor feminista gyűléseket tartottak, ahol a balmazújvárosi nők is képviseltették magukat. A rendezvényeken olyan politikusok jelentek meg, mint Wekerle, Vázsonyi, Károlyi Mihály, és Tisza István.
Sőt, amikor az újvárosi két küldött, Szeifertné Pokrócz Julianna és Béke Imréné a fővárosban villamosra szállt, előbbi elmondása szerint
Az őszirózsás forradalom után alábbhagyott a mozgalom lendülete, a húszas években pedig szervezetük feloszlott. Bordás Istvánné teljesen visszavonult a politikától, 1957-ben hunyt el.
