Tudomány

Rengeteg pénzt kapott a NASA a Mars-utazásra

A döntéshozók elkötelezettek az expedíció mellett, szeretnék már látni a lakómodult, amiben az űrhajósok eljutnak a bolygóra.

A NASA bejelentette, hogy az amerikai kongresszus 1,3 milliárd dollárral növelte meg a szervezet jövő évi költségvetését, amit annak előkészítésére fordítanak, hogy embert küldjenek a Marsra.

A plusz támogatás fejében 2018-ig ki kell fejleszteni a prototípusát annak a lakómodulnak, melyben az űrhajósok a későbbi Mars-missziók során tartózkodnak. Emellett a NASA-nak 180 napon belül le kell tennie egy jelentést az asztalra arról, hogy áll a Mars-programmal.

Az amerikai űrügynökség reményei szerint a 2020-as években már a Föld és a Hold között, az űrben tesztelhetik a lakómodult, a 2030-as években pedig elindulhatnak az első emberek a vörös bolygóra. A lakómodul kifejlesztésében magáncégekkel működnek együtt.

A NASA illetékese szerint korai még arról beszélni, hogy is fog kinézni a lakómodul. Sam Scimemi azt mondta: ha egyetlen képet is megmutatnak, egyből igyekszik mindenki kitalálni, hogyan fog kinézni a kész létesítmény.

Míg az amerikaiak a Marsot, az oroszok a Holdat célozták meg, de programjukat – és azon belül egy Hold-bázis megépítését a jövőben – gazdasági nehézségek hátráltatják. (HuffPost)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik