Nem telt el sok idő, hogy a Magyar Nagyfejedelemség a Kárpát-medencébe költözött, 907-ben roppant erejű német támadással kellett szembenéznie. IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király kiadta a parancsot: „decretum… Ugros eliminandos esse”, azaz „elrendeljük… hogy a magyarok kiirtassanak”. Július elején aztán Pozsonynál a magyarok úgy elverték a kor egyik leghatalmasabb, legjobban felszerelt hadseregét, hogy még Lajos király is alig tudott elmenekülni.
István Bécsig verte őket
A német terjeszkedés térképéről ezután jó ideig lekerült Pannónia, Gézával és István házasságával pedig magyarok és bajorok viszonya barátivá vált. II. Konráddal viszont új dinasztia lépett trónra, aki szomszédaival szemben erősen agresszív politikát kezdett. A Magyar Királyság elleni 1030-as támadás tehát az újonnan feltámadt német nagyhatalmi törekvések következménye volt.
Szent István a felperzselt föld taktikáját alkalmazta, Konrád kiéhezett hada alighogy átverekedte magát a nyugati gyepű mocsarain, kénytelen volt visszafordulni.
Konrád fia, III. Henrik Orseolo Péter király megsegítése kétszer indított hadat Magyarországra, hálából hűbérbe az országot. Ám amikor Pétert végleg elűzték, és ezzel a német függés is megszűnt 1046-ban, Henriket csak a tehetetlen düh fojtogatta. Évekkel később, 1051-ben lett úrrá annyira belső gondjain, hogy hadat vezessen I. András király ellen.
Vértjeiket eldobva futottak
Az volt a szándéka, hogy megbosszulja a Péteren esett igazságtalanságot, és a maga uralma alá hajtja Magyarországot
– írja a Képes Krónika. A magyarok ismét csak visszavonultak, de maguk mögött minden élelmet eltüntettek, a lakosságot is “evakuálták” a németek útjából. A császár utánpótlása a Dunán haladt kelet felé, míg a sereg megkerülve a Fertő és a Hanság útvesztőjét és védelmi vonalait, a Zala forrásvidéke felől tört előre.
Az élelmet szállító hajóhad vezetője, Gebhard püspök levelet küldött Henriknek, amelyben tudakolta, hol várja őt. Az üzenet viszont a magyarok kezére jutott, a választ is ők küldték a császár nevében:
“Tudd meg, kiváló Gebhard püspök, birodalmunk nagy és veszedelmes ügyei arra kényszerítenek minket, hogy Magyarországból Németországba térjünk meg: ellenségeink ugyanis megszállották birodalmunkat. Eredj hát sietve, rontsd el a hajókat, amilyen gyorsan csak tudod, és siess utánunk Regensburgba; Magyarországon ugyanis te sem vagy többé biztonságban.”
A püspök visszafordult, a szárazföldi sereg pedig egyre éhesebben folytatta előrenyomulását. De nem volt elég a nélkülözés,
a magyarok és a besenyők éjszakáról éjszakára kegyetlenül zaklatták, mérgezett nyilakkal öldösték őket, sátraik közé pányvát hánytak, és így sokat elragadtak azok közül, akik valami szolgálatban jártak.
“Megrémültek a németek a nyílzáportól, mely elárasztotta és fogyasztotta őket, földbe ásták magukat, és maguk fölé borítva pajzsaikat, elevenek és holtak egy sírban feküdtek. Mert a sírban, amit nappal halottnak ástak, éjszakára élő feküdt, és amit éjszaka élőnek ástak, nappalra halott foglalta el.”
Nem volt más választás, Henrik büszke hada feltehetően Fehérvár magasságából anélkül fordult vissza, hogy megütközött volna Andrással és Béla herceggel. Kristó Gyula a Magyarország történetében azt írja, a császári hadat a Vértes környékén érte a magyarok nyílt támadása.
Férfiatlanul hazatértek…
A Képes Krónika úgy tudja, Henrik békét kért és örök szövetséget ígért, csak ne kelljen éhen veszniük. “Ekkor András király – a magyar királyok szokott bőkezűségével – ötven óriási vizát küldött a császárnak, kétezer szalonnát, ezer hatalmas bikát és több kenyeret, mint amennyit magukkal vihettek, juhokat, ökröket, vagyis szarvasmarhákat és bort is fölös bőséggel.”
A mértéktelen falánkságtól és az ital vedelésétől sok német holtra ette magát és holttá részegedett. A többi a magyarok irgalmából megszabadult a halál torkából, visszahagyta sátrát, pajzsát, elhajigálva minden felszerelését, és oly gyorsan futott vissza Németországba, hogy hátra se nézett. Ezért azt a helyet, ahol a németek olyan gyalázatba estek és pajzsaikat elhajigálva megfutottak, Vértes hegyének nevezik mind a mai napig.
De Henrik nem adta fel, 1052-ben ismét haddal indult keletre, és már nem bontotta ketté erejét. Hajókkal érkezett, elsőnek Pozsony vívásába fogott, “de nyolcheti táborozással sem jutott semmire”.
“Ekkor a várbeli magyarok találtak egy az úszás mesterségében igen okos embert, a neve Zotmund volt. Az éj csendjében a császár hajóihoz küldték; a víz alatt jutott oda, megfúrta mind a hajókat: hirtelen megteltek vízzel, és a németek ereje odaveszett. Férfiatlanul, erejüket vesztve, hazatértek.”
Ezt követően kisebb összecsapások kialakultak még a két ország között, de császári sereg többé nem indult a Magyar Királyság ellen I. András uralkodása alatt.
