Egy nagy formátumú, már életében is hősként tisztelt államférfi, hadvezér hirtelen, és értelmetlennek tűnő halála mindenkit megdöbbent. Főleg, hogy vadkan terítsen le egy nagyerejű katonát, aki egész életét mindennapos életveszélyben, török háborúk tüzében töltötte. Nem csoda, ha azonnal megindultak a találgatások: Zrínyi Miklós merénylet áldozata lett 1664. november 18-án.
Önerőből a török ellen
Kétség nem fér hozzá, hogy a költő, hadvezér, politikus Zrínyi Miklós, a szigeti hős dédunokája, befolyását, tekintélyét nézve a magyar elit legfelső köreihez tartozott. Szóban és tettben is a Habsburgok pártján állt, ám az udvarban nem szívlelték különösebben, a török elleni túlzott aktivitása miatt.
Mondjuk ki: nem nagyon akarózott nekik kiverni magyar tartományukból a törököt. A horvát bán így a maga kezébe vette az irányítást, meghirdette Magyarország felszabadítását önerőből. 1663-64 telén sikeres hadjáratot vezetett a megszálló ellen, tettéért a legmagasabb európai körök elismerését zsebelhette be.
Az oszmánok elleni háborúba akarata ellenére Bécs is belesodródott, és a győzelmek ellenére a töröknek kedvező feltétellel kötötték meg a vasvári békét 1664. augusztus 10-én. A megalázó feltételeken a magyar nemesség mérhetetlenül felháborodott. Olyannyira, hogy az udvar már szinte tényként kezelt egy nemsokára kirobbanó felkelést, amelynek vezetőjeként sokan Zrínyi Miklóst gondolták.
Még elment vadászni
Zrínyi ugyan élesen kritizálta a vasvári békét, a valóban kibontakozó Wesselényi-féle összeesküvésben viszont már nem tudott komolyan részt venni. A császárhoz készült tárgyalni, ám előtte egy kisebb társasággal vadászatra indult, vele tartott az akkor 22 esztendős Bethlen Miklós is, aki szemtanúként megírta a bán halálát.
Zrínyi szokása szerint “csak egyedül búkálván, löve egy nagy emse disznót”, este felé járván pedig a csapat már a hintó körül gyülekezve indult volna hazafelé. Ekkor lépett hozzá egy Póka nevű vadásza, hogy megsebzett egy vadkant, ha nem akarják elveszíteni, kutassák fel a vérnyomokat követve. Többen is elindultak volna, de Zrínyi rájuk szólt: maradjanak, beszélgessenek, megy ő egyedül “csak meglátom, mit mond ez a bolond, mindjárt visszajövök”.
Egy rövid csövű puskával a kezében a bán elnyargalt a vadász után, nyomában egy Majláni nevű ifjú gavallér, lovász és inasok. Egyszer csak egyikük lélekszakadva vágtat vissza:
Hamar a hintót, oda az úr. Menénk amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a sűrűbe béfuték én, hát ott fekszik, még a balkezében, amint tetszett, a pulzus gyengén vert, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala.
“Majláni így beszélte: hogy amint Póka után bément a disznó vérén az erdőbe, amíg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jaj-szót; Póka szava volt. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; ő hozzálő; elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo. Az úr felkél s mondja: Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott), sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”
Elvérzett
Eléggé próbálták véle, de hijába, csak elfolyt a vére, először ülni, osztán hanyat fekünni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb vala: egy balfelől, a fülén felül, a feje csontján ment csak el a kannak agyara, a homloka felé szakasztotta rútul a feje bőrit; más ugyan a bal fülén alól az orcáján, a szeme felé rút szakasztás; de e kettő semmi, hanem harmadik jobbfelől a fülén alól a nyaka csigájánál ment bé s elé a torka felé ment, és a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta; az ölte meg, a vére elmenvén.
Negyvennégy éves volt, két nappal később indult volna Bécsbe a magyar ügyről tárgyalni. Tény, hogy a rossz viszonyt tekintve az udvar Zrínyi halálával megszabadult egy számára nagyon is kényelmetlen főúrtól, ám semmiféle bizonyíték nincs arra nézve, hogy bármi köze is lett volna a bán halálához. Baleset volt.
