Tudomány

Emberéleteket mentett az erdőirtás mérséklése

Tudományosan sikerült bizonyítani, hogy évente 1700 dél-amerikai felnőtt idő előtti elhalálozását akadályozhatta meg az amazóniai erdőirtás mérséklése.

A kutatók szerint 2004 óta Brazíliában sikerült elérni, hogy az erdőirtás mértéke és a területek növénytermesztésre és legeltetésre való előkészítése céljából szándékosan gyújtott erődtüzek száma jelentősen csökkenjen. Az erdőtüzek hatalmas mennyiségű, apró szemcsés anyagot és mérgező gázt bocsátanak a légkörbe.

A phys.org idézte tanulmány szerint az erdőirtás 2001 és 2012 között mintegy 40 százalékkal csökkent. A kutatók megvizsgálták az augusztustól októberig tartó száraz időszak erdőtűzből származó szennyező részecskéinek mennyiségét Brazília délnyugati részén és Bolíviában. A műholdak és a földi érzékelők adatai azt mutatták, hogy a tüzekből eredő részecskék kibocsátása jelentősen csökkent Amazóniában a száraz időszakban 2002 és 2012 között, különösen azokban az években, amikor az erdőirtás aránya alacsonyabb volt.

A kutatók kiszámították, milyen arányú volt a vizsgált időszakban a 30 évnél idősebb felnőttek szív- és tüdőbetegségekből, illetve tüdőrákból eredő halálozása, amely a legkárosabb részecskék belégzésével függött össze. Számításaik szerint az erdőirtás 40 százalékos csökkentése a vizsgált időszakban évente mintegy 1700 felnőtt idő előtti halálát akadályozhatta meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik