Tudomány

Hárman kapták meg az idei orvosi Nobel-díjat

A 2015-ös orvosi Nobel-díjat megosztva kapta William C. Campbell ír, Sathorsi Omura japán és Youyou Tu kínai tudós.

Campbell és Omura a fonálférgek elleni terápiával kapcsolatos munkájukért, Youyou Tu pedig a malária elleni küzdelméért nyerte meg a díjat. A bizottság megosztott egy képet arról is, hogy milyen betegségek ellen küzdenek az orvosok.

Tu egyébként a 12-ik nő, aki megkapja az orvosi Nobelt. Korábban a Lasker-DeBakey-díjat is megkapta az artemisinin nevű maláriaellenes gyógyszerért, amit ő fejlesztett ki.

Így jelentették be a díjat:

Íme egy videó Satoshi Omura munkásságáról:

A Nobel-bizottság indoklása szerint a tudósok felfedezései segítettek az emberiségnek, hogy felvegyék a harcot ezekkel a rettenetes betegségekkel, amik emberek százmilliónyinak életét befolyásolják évente. Márhetetlen az a hozzájárulás, amit az emberi élet jobbátételében és a szenvedés csökkentésében látunk.

Eddig egyetül Tut nem sikerült értesíteni a díjról. A másik két tudós reakciója a bizottság szerint pozitív volt.

Tu kapcsán egy újságíró rákérdezett arra is, hogy az ő díja a hagyományos kínai orvoslásnak is szól-e. A bizottság válasza határozott nem volt. Tu díja a gyógyszernek szól, amit ő a hagyományos kínai orvoslás által ihletve alkotott.

Az orvosi Nobel-díj volt az első, amit átadtak. A héten még a fizikai, kémiai és béke Nobel követi majd. A közgazdasági Nobel-emlékdíjat jövő héten adják át.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik