Történelem tanításánál, a tankönyvek összeállításánál alapvető “kívánalom” a történelmi távlat. Vagyis az elv, miszerint a történészek csak azokat az elmúlt eseményeket értékelhetik hitelesen, amelyeknek következményei már ismeretesek. Ezt már népszerű történelemtanításai kézikönyvében Dreisziger Ferenc is hangsúlyozta 1905-ben.
Hirdessük dicső tetteit
Csakhogy kitört az első világháború, egy olyan kaliberű “történelmi esemény”, amelyre a kor pedagógusainak reagálniuk kellett. Másfelől azonban ezzel az aktuálpolitika egy csapásra megvetette lábát az iskolákban, és még csak nem is megbújva. A minisztérium iskoláknak szétküldött felhívásában elvárta a pedagógusoktól, hogy hirdessék a diákoknak „nemzetünknek e háborúban kifejtett erényeit, hirdessük hadseregünknek dicső tetteit”- idézi a Politikatörténeti Intézet az I. világháború eseményeit bemutató weboldala.
Még ezt sem ítélhetjük el kerek perec, hiszen háború volt. A pedagógusok viszont nagyon nehéz helyzetbe kerültek,
mi módon vegyen tudomást az iskola a mostani nagy világeseményről?
Dilemmájukat az 1917 tavaszára összeállított A világháború – Vezérfonal az iskolai tanításokhoz és tájékoztató a nagyközönség számára című, sorvezetőnek szánt tanulmánykötet oldotta fel. Ebben Imre Sándor főszerkesztő okát adta, miért tekintettek el a történelmi távlat kívánalmától: „a háború hosszúsága nem engedi meg, hogy befejezésére várjunk”.
Politika az iskolában
A tanulmányokat cenzúrázták. Háborúban még ez is beleférhet, de szomorú tény, hogy a történelemoktatás ezzel a propaganda eszközévé vált. A világháború előzményeit bemutató részből például törölnie kellett az osztrák-magyar külpolitika bírálat, a háború kirobbanásának oka ezért így jelent meg: „Az orosz terjeszkedési vágy, a francia bosszúszomj, az angol irigység és a japán mohóság, melyekhez utóbb az olasz alattomosság társul, elkövetik az emberiség elleni legnagyobb bűnt: felidézik a világháborút”.
Egy másik rész a világ csodálatát kiváltó nemzeti egység jelentőségét hangsúlyozta Magyarország 1914–1916 közötti „belső történetéről” írva. Idézte Tisza István miniszterelnököt: “bebizonyult, hogy a magyar nemzeti állam vonzerőt fejt ki, nemzetiségi és vallási különbség nélkül egyesíti hazánk egész lakosságát, a magukról megfeledkezőket pedig szigorúan megbünteti” Három évvel vagyunk Trianon előtt.
Nők és Trianon
A háború és a társadalom viszonyát bemutató rész megállapította, a nők „számos munkakörben egyenrangúaknak bizonyultak a férfiakkal”. Ebből megszületett a konklúzió is: a háború végeztével nem maradhat el a nők jogainak kiterjesztése a világháború okozta társadalmi változások következményeként.
A zárórész címe Elmélkedések a jövőről volt. Eszerint ha ellenségeink győznek,
nemzetünket nagy katasztrófa érné; nem volna remény arra, hogy egyhamar helyreállíthatnók a régi magyar területet és hogy felépíthetnők romjaiból a nemzeti életet.
Profetikus, de a szerző a szerző optimista volt: „Istennek hála, most már alapos az a remény, hogy szerencsésen fog végződni a háború”.
