Ha mást nem, a marathóni futás legendáját mindenki ismeri. A háttérben pedig a görög városállamok győzelme állt a világhódító Dareiosz perzsa uralkodó ellen. Ezután tíz évig a birodalom nem gondolt Hellásszal, mígnem a hódítás és a bosszú vágyától égő Xerxész nem került a perzsa trónra. Személyesen vezette roppant seregét a görögök ellen Krisztus előtt 480-ban.
Spárta védi a szárazföldet
Perzsa, méd és belső-ázsiai harcosok tízezrei indultak útnak, vitorlát bontott a főníciai partvidék és Egyiptom óriási flottája. A védelem megszervezése Athén és Spárta feladata volt. Előbbi flottát épített, utóbbi szárazföldi haderejét erősítette. A 150-200 ezer fős perzsa had a tengerparton haladt célja felé, a flotta ugyancsak a part közelében hajózott mellette.
A haditerv tehát adta magát: Athén megpróbálja feltartóztatni a hajóhadat egy öbölben, Spárta pedig megkeresi azt a helyet, ahol a perzsák kevésbé tudják érvényesíteni iszonyatos túlerejüket. Leonidász spártai király a Thermopülai-szorost választotta, itt állította fel szégyenletesen kevés, mintegy hétezer harcosát.
Inkább az ünnep
Történt ugyanis, hogy ebben az évben olimpiai játékok és Apollón ünnepe folyt. A derék görögök pedig mulatoztak, és inkább a pályán keresték a dicsőséget. Magyarul a városok zöme egyszerűen nem küldött katonát a háborúba. A hagyomány úgy tartja, a 490-es marathóni csatát a spártaiak épp ugyanezen, többnapos Apollón-ünnep miatt késték le – az ünnepség alatt ugyanis nem viselhettek háborút.
Leonidász – talán épp a tíz évvel korábbi csorbát kiköszörülve – most útnak indult, de ő is csak 300 vitézzel. Út közben, a különböző poliszok segítségével növelte seregét 7000 főre. Xerxész augusztus 7-én érkezett meg a szoroshoz, és augusztus 11-én indította az első rohamot Leonidász ellen – írja a Rubicon.hu. A szűk szorosban a perzsák nem tudták szélesre húzni az arcvonalat, így a néhány ezer görög sikerrel védekezhetett.
300 nem mozdult
Minél tovább tartottak ki a görögök, annál nehezebb volt a perzsa sereg élelmezése és annál nagyobb veszélyt jelentettek számára a járványok. A görög poliszoknak pedig annál több ideje maradt felkészülni. Végül egy áruló, a malisi Ephialtés egy keskeny hegyi úton a görögök hátába vezette Xerxész hadát. Leonidász ekkor elbocsátotta a görögöket, maga pedig háromszáz katonájával halálig tartó harcba kezdett a perzsákkal.
Úgy tudni, Leonidász a harc sűrűjében esett el, harcosai a végsőkig védték még élettelen testét is az ellenségtől Mind a háromszáz ott halt meg királya mellet, kivéve egyetlen spártai harcost. Az életben maradt Aristodémos nem ment haza, a szégyent azzal mosta le magáról, hogy a következő évben vívott plataiai csatában azzal ő is utolsó csepp véréig küzdött a hódítók ellen. Sírfeliratuk a feledhetetlen két sor:
“Itt fekszünk, vándor vidd hírül a spártaiaknak:
Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza”
