Az Egyesült Államok légiereje 1945. augusztus 6-án atombombát dobott a japán Hirosima városára, majd három nappal később Nagaszakira.
A Washington Post-cikk szerzője, Gregg Herken, a Kaliforniai Egyetem professzora hangsúlyozta, hogy a nukleáris fegyverek bevetéséről szóló amerikai döntés számos körülményét még ma is homály fedi.
1. Az atombomba vetett véget a háborúnak
Az amerikai történelemkönyvek majdnem mindegyikében az szerepel, hogy az atombombák ledobása kényszerítette rá Japánt a fegyverletételre 1945. augusztus 15-én. Világszerte is sokan ezt hiszik, a korabeli jegyzőkönyvek azonban azt mutatják, hogy ennél összetettebb a dolog, a Szovjetunió augusztus 8-i váratlan hadüzenete ugyanis még a hirosimai atomtámadásnál is nagyobb megrázkódtatást jelentett Tokió számára.
A japánok egészen addig abban reménykedtek, hogy az oroszok – akikkel korábban megnemtámadási szerződést írtak alá – talán közvetíteni fognak a felek között. Amint Hasegava Cujosi történész írta, “a szovjet támadás, nem pedig a hirosimai bomba vette rá a politikai vezetőket a háború lezárására”. Valójában a két esemény együtt – plusz a második, nagaszaki atomtámadás – győzte meg a japán vezetést a kapitulációról.
2. A nukleáris támadás félmillió amerikai életét mentette meg
Harry Truman, aki az atomcsapás idején az Egyesült Államok elnöke volt, felidézte memoárjában, hogy a hadsereg vezetői annak idején azt mondták neki, a szigetország megszállása félmillió amerikai katona életébe kerülhetne. A félmilliós szám ezzel széles körben hivatkozási alappá vált, a hadsereg korabeli számításai azonban nem támasztják alá ezt a becslést.
Barton Bernstein, a kaliforniai Stanford Egyetem kutatója szerint a katonai tervezés 1945 júliusában úgy vélte, hogy a megszállás 40 ezer halálos, továbbá több mint 150 ezer sebesült amerikai áldozatot okozna. Truman a háború után megjegyezte, ha nem vetette volna be az atombombát, amikor az már készen állt, és amerikai katonák tömegei haltak volna meg a Japán elleni invázióban, akkor a lakosság jogos haragjával találta volna szemben magát.
3. Az atomtámadás egyetlen alternatívája Japán megszállása volt
A nukleáris fegyver bevetéséről szóló döntést általában úgy állítják be, hogy két lehetőség között kellett választani: atomtámadás vagy megszállás. Volt azonban két másik opció is. Demonstrálhatták volna az atombomba pusztító erejét a lakott területek elleni bevetés helyett vagy előtt, ha azt japán megfigyelők szeme láttára egy lakatlan szigeten vagy a Tokió melletti Fudzsi hegyen robbantják fel. Ezt politikai okokból vetették el, 1945 augusztusában ugyanis mindössze két darab atombombája volt az Egyesült Államoknak, és egyiket sem akarták “elpocsékolni”.
Az is járható út lett volna, ha Washington elfogadja a feltételekhez kötött kapitulációt. A katonai hírszerzés értesülései szerint Japánt főként az érdekelte, hogy Hirohito császárt semmiképpen ne vonják felelősségre háborús bűncselekmények miatt. Ugyanakkor Truman és elődje, Franklin D. Roosevelt is ragaszkodott a feltételek nélküli megadáshoz.
Habár Washington végül elérte célját, és Japán feltételek nélkül kapitulált, a nem létező záradék gyakorlatilag mégis érvényesült. “Nem kívánom megalázni (Hirohito császárt) a népe előtt” – közölte Douglas MacArthur, a távol-keleti szövetséges erők parancsnoka a háború lezárulta után. Az amerikai tábornok döntése nyomán Hirohitót nem állították bíróság elé a tokiói perben (1946-1948), amelyben a császári Japán vezetői felett mondtak ítéletet.
4. Az atombomba ledobása előtt figyelmeztették a japánokat
Az amerikai hadsereg a hagyományos fegyverekkel történő bombázások előtt röplapokat szórt szét a japán városok felett, figyelmeztetve a civil lakosságot. A Japánt megadásra felszólító 1945. július 26-i potsdami nyilatkozat után a röplapokon már az ország “teljes és azonnali elpusztítására” figyelmeztettek. Truman egy rádióüzenetben azt mondta, hogy olyan pusztítás következik, amilyet még nem látott a világ. Ezért sokaknak az a benyomásuk keletkezett, hogy a civileket megfelelően figyelmeztették a küszöbön álló nukleáris csapásra.
Kifejezetten Hirosima és Nagaszaki lakosait azonban nem figyelmeztették az atomcsapásra. Ez szándékos volt: az Egyesült Államok attól tartott, hogy ha szólnak előre, a japánok lelövik a bombákat hordozó repülőgépeket. És mivel a japán városokat amúgy is rendszeresen támadták gyújtóbombákkal (márciusban egyedül Tokióban csaknem 100 ezren estek áldozatul), nem hihették azt, hogy a potsdami nyilatkozat vagy a Truman-beszéd különösebb figyelmet fog kapni Japánban.
5. Az atomtámadás időzítése ütőkártyának bizonyult a hidegháború első éveiben
A közvélekedés szerint az amerikai döntéshozók abban bíztak, hogy az atomtámadással még azelőtt véget lehet vetni a háborúnak Japánban, hogy a szovjet csapatok benyomulnának az országba, amivel Moszkva komoly szerepet vívhatott volnna ki magának a háború után rendezésben. A bomba ledobása emellett erődemonstráció volt a Szovjetunióval szemben, az új fegyverrel ugyanis akkoriban kizárólag az Egyesült Államok rendelkezett.
A valóságban ezzel szemben a katonai, és nem a diplomáciai szempontok játszottak szerepet az időzítésben. A parancs értelmében a bombákat “azonnal le kellett dobni, mihelyst készen állnak”.
Sokan azt remélték, hogy az atomfegyver diplomáciai ütőkártyának fog bizonyulni Moszkvával szemben, de James Byrnes amerikai külügyminiszter 1945 szeptemberében arról panaszkodott, hogy az oroszok “akaratosak, hajthatatlanok és nem félnek”.
