Giorgio Sagredo Velencében született 980-ban egy gazdag kereskedőcsalád gyermekeként. Öt évesen súlyos beteg lett, mire szülei megfogadták: ha életben marad, Isten szolgálatába adják. Így került igen korán a San Giorgio Maggiore-szigeten épült bencés kolostorba. Nevét édesapja tiszteletére változtatta Gellértre, miután az 995-ben elesett a szentföldön, az arabok ellen vívott harcban. Miután édesanyját is elveszítette, lemondott örökségéről, és a tanulásnak, az imádságnak szentelte életét.
Kivételes tehetségű ifjú volt, 25 éves korában a monostor perjelévé lépett elő, majd tanári állást kapott a bolognai kolostori iskolában, 1012-ben pedig a velencei rendház apátja lett. Ám többre vágyott: 1015-ben a Szentföldre indult hittérítőnek. Ám már útja elején viharba került, hetekig volt kénytelen rostokolni a Szent András-sziget bencés rendházában. Itt ismerkedett meg Razina pannonhalmi apáttal, aki igyekezett őt István király udvarába csábítani – írja a Rubicon.hu.
Tanító, remete, püspök
Gellért makacsul kitartott eredeti úti célja mellett, ám annyi engedményt mégis tett, hogy a Magyarországon átvezető zarándokúton jut el a Szentföldre. A legenda szerint Az István királlyal való találkozása során egy látomás győzte meg arról, hogy maradjon, és fogadja el a király ajánlatát: legyen Imre herceg nevelője. Hét évig tanította a herceget, miközben diplomáciai feladatokat is ellátott, majd a Bakonyba vonult vissza, hogy remeteként élve a tudománynak szentelhesse magát. Itt írt munkái nyom nélkül elvesztek.
Körülbelül 1028-ig élvezhette a magány nyugalmát, Ajtony vezér legyőzése után Szent István hívatta, hogy rábízza a Maros menti egyházmegye megszervezését. Gellért hét esperességet hozott létre, ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul – olvasható a Katolikus.hu-n. István halála után csanádi püspökként Orseolo Pétert és Aba Sámuelt is keményen bírálta, ha szembe mentek a joggal és az igazsággal. Miután Orseolo Péter visszatérése után német hűbérbe adta Magyarországot, Gellért szervezte a száműzött Árpád-ivadékok, Vata fiainak visszahívását.
Amikor azonban a hazatérő hercegek üdvözlésére sietett a dunai átkelőhöz, összetalálkozott Vata lázadó pogány seregével. Állítólag előre megjósolta, hogy soha nem találkozhat a hazatérőkkel, a halála előtt pedig reggeli mise közben látomás jövendölte meg neki vértanúságát. A lázadók a mai Budapest-belvárosi templom és a Rudas fürdő közötti pesti rév budai oldalán fogták el a küldöttséget. Nem ismertek kegyelmet: több egyházi és világi személyt megöltek. (Bal oldalt a képen látható Gellért püspök halála úgy, ahogy azt az Anjou-legendárium rajzolója elképzelte a XIV. század elején.)
Brutális gyilkosság a Duna partján
A támadás fő célpontja azonban maga csanádi püspök és Szolnok ispán volt, Vata személyes ellenfelei: a törzsfővel szomszédos területek vezetői voltak ugyanis, ahonnét térítők indultak ki, és ahol a királyi hatalom figyelte a környéket. Szent Gellért legendája így írja le a történteket:
Gellért püspök, “minthogy alacsony termetű volt, és mert Isten szolgálatában minden erejét teljesen kimerítette, kocsin vitette magát. Mikor a pesti révhez jutottak, íme öt istentelen ember, Vata és cinkosai, eltelve a gonosz szellemekkel, amelyeknek magukat átadták, rárontottak a püspökökre és társaikra, és kövekkel támadtak rájuk. Szent Gellért püspök pedig azokra, akiket kövekkel dobáltak, szüntelenül a kereszt jelét vetette…, a földre térdelve hangosan így kiáltott: Uram, Jézus Krisztus, ne ródd fel nekik bűnül, mert nem tudják, mit tesznek. Ám azok ezt látva még jobban megdühödtek, nekitámadtak, és kocsiját felfordították a Duna partjára”.
“Ott leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyéről letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték; ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották. Így költözött el Krisztus dicsőséges vértanúja e világ nyomorúságából az örök boldogságra az Úrnak 1047. esztendejében. A Duna ugyan mindig meg-megáradt, arról a kőről azonban, amelyen Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta a vért lemosni…”
“A következő napon aztán nagy sírással temették el Pesten a Boldogságos Szűz templomában ugyanabban a ruhában, amelyben a vértanúságot elszenvedte. Ahány beteg csak a testét érintette vagy vérét a földről felszedte, mindenféle betegségből tüstént kigyógyult.” Így hát nem is csodálkozhatunk azon, hogy amikor 1083-ban Szent László király közbenjárására Istvánt és Imrét, valamint Zoárd és Benedek nyitrai remetéket is szentté avatták, Gellért is ebben a különleges kegyben részesült július 26-án.
