Tudomány

A NASA megtalálta a Föld ikertestvérét

Az exobolygó (Array)
Az exobolygó (Array)

A Kepler 452B lehet a Föld 2.0, jelentette be a NASA.

Sziklás, és nem gázbolygóról van szó, amelynek a csillagjához való távolsága közel megegyezik a Föld-Nap távolságával. Tőlünk 1400 fényévre van.

Vélhetően már nincs rajta élet, de valószínűleg volt egy olyan korszaka, amikor az élhető zónában volt. Ez azt jelenti, hogy sem túl hideg, sem túl meleg, hogy folyékony víz legyen rajta.

A bolygóhoz tartozó csillag azonban 1,5 milliárd évvel idősebb a mi napunknál, ami azt jelenti, hogy sokkal forróbb, a miénknél, így ha voltak óceánok az égitesten, azok már elpárologtak.

Mindemellett, hogy nagy vízfelületek nincsenek is, nem kizárt, hogy található rajta folyékony víz. A felfedezés leginkább arra jó, hogy megmutassa, hogy milyen is lesz a Föld jövője – mondta Jon Jenkis, a NASA kutatója.

 A Kepler Űrtávcsövet 2009-ben indították útjára azzal a kifejezett céllal, hogy a Föld paramétereihez hasonló jellemzőkkel rendelkező exobolygókat keressenek, melyek képesek lennének a miénkhez hasonló élet fenntartására. 

 Fotó: NASA

„Az exobolygók, főleg az apró, Föld méretű világok még húsz évvel ezelőtt is a tudományos fantasztikum világába tartoztak” – mondta a NASA szóvivője. „Ma már, több ezer felfedezéssel később a csillagászok igen közel vannak ahhoz, hogy olyasmit találjanak, amiről már évezredek óta álmodozik az emberiség: egy másik Földet.

Fellövése óta a Kepler 1028 bolygót vizsgált meg, melyek közül 22-ről gondoljuk úgy, hogy megfelelő életfeltételeket tudnának nyújtani. A NASA kifejezetten olyan bolygókat keres, melyek a „lakható zónán” belül vannak, azaz olyan a felszíni hőmérsékletük, hogy az lehetővé teszi a folyékony víz jelenlétét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik