Ifjonti éveiről keveset tudunk, még születésének idejét sem ismerjük. Feltehetően nem nemesi családban született. Eredetileg a Suhó nevet viselte, a Szondi név a nyugat-bácskai Szond mezővárosára utalhat, e szerint pedig akkor itt lehetett a család otthona. Egyetlen testvérét, Jakabot ismerjük, aki mezővárosi polgárként tűnik fel a forrásokban.
146 a 12 ezer ellen
György már gyermekkorában Révay Ferenc nádorhelyettes udvarába került, itt nevelkedett. Részt vett a mohácsi ütközetben, vitézi hírnevét a végvári harcokban alapozta meg. Ennek köszönhetően nevezte ki őt Várday Pál esztergomi érsek a Drégelyi-uradalom intézőjévé, és az eredetileg érseki vadászkastélynak épült “vár” parancsnokává 1540-ben. Drégely nem volt ez komoly erősség, inkább tényleg csak egy kastély, ám egyik pillanatról a másikra sorsdöntő szerep szakadt rá.
A török 1541-ben elfoglalta Budát, majd sorban esett el Visegrád, Esztergom, Nógrád, míg 1547-re a magas tornyokkal, vékony falakkal rendelkező kis kastély maradt a gazdag felvidéki bányavárosokat oltalmazó utolsó végvár. Két év múlva meghalt az érsek, Drégely a király kezébe került, és az általános pénzhiány miatt egyre akadozott a fizetség és az ellátmány is. Az egyik toronyban ráadásul egy villámcsapás miatt felrobbant az ott tárolt puskapor, ami tovább rontotta a vár állapotát.
Drégely várának romjai ma (Wikipedia/Civertan)
Szondi tudta jól, milyen feladat vár rá, de segítség sehonnan nem érkezett. Mire eljött az 1552-es év, és vele egy mindent elsöprő török hadjárat, Drégelyben tizenhat lovas, hatvan gyalogos, egy tüzér és három várőr, azaz összesen nyolcvan katona készült a harcra. Az utolsó pillanatban a király és Selmecbánya küldött erősítést, a nyitrai püspök pedig kőműveseket a vár megerősítéséhez. Ők komoly munkát azonban már nem kezdhettek, a védők létszáma pedig így is mindössze 146 fő volt.
Drágán adták magukat
Hádim Ali budai pasa 1552 július elején indult 12 ezer fős seregével Drégely ellen, július 6-án körülzárta a várat. A királyi sereg eközben a közeli Léván állomásozott Erazmus von Teuffel vezetésével, és nem tett semmit. Ali először megadásra szólította fel a védőket, majd hozzá látott az elavult, gyenge erődítmény ágyúzásának. A szétlőtt falak romjain meginduló török rohamot a magyarok – mindenki nagy meglepetésére – keményen visszaverték, komoly veszteségeket okozva az ellenségnek.
Ali ekkor csaknem két napig lövette tovább a várat, amíg abból egy rakás romhalmaznál több nem maradt. A döntő roham előtt, július 9-én Ali ismét megadásra szólította fel Szondit, aki ezt újra visszautasította. A monda szerint ekkor ajánlotta a basa jóindulatába két kedves apródját, magának pedig tisztességes temetést kért és felkészült a halálra.
“Ő minden morháját az közöbre hordatá,/Égeté, elveszté. Istállóba méne,/Jó lovait hegyes tőrrel általveré./Lelkét az Istennek aj ánlá, ígyéré” – énekelte meg Szondi György utolsó tetteit Tinódi Lantos Sebestyén. A védők, köztük a kapitány utolsó csepp vérükig harcoltak, egy sem élte meg a vár elvesztését. “Nagy szép dárda Szondinak kezébe vala,/Sebösölve térdön állván ő vív vala,/Romlott toron alatt általlőtték vala,/Az fejét az hegyről alávetötték vala.”
Szondi vitézsége kivívta az oszmánok tiszteletét: miután levágott fejét Ali basa közszemlére tette, majd díszes katonai temetéssel búcsúztatta, sírjára – megbecsülése jeléül – lobogós lándzsát tűzetett. Sírhelyén ma egy hatalmas kőszarkofág emlékeztet Drégely hős kapitányára és védőire.
