A német szomszéd évszázadokig próbálkozott Magyarország alávetésével. Először 907-ben indult hatalmas sereg a “magyarok kiirtására”, majd Szent István verte vissza II. Konrád császárt. Szent királyunk halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot, ám földi vezetőről is gondoskodnia kellett. Fia halála után választása unokaöccsére, a velencei dózse fiára, Orseolo Péterre esett.
Magyarország Nyomorország
Az új király elődjének utasításai szerint járt el: egyházakat alapított, az ország önállóságának megőrzésére törekedett, ám eközben túlságosan is maga ellen hangolta a magyar urakat. Türelmetlen volt, hatalmát korlátlanul kívánta érvényesíteni, így mellőzte a királyi tanácsot, Aba Sámuel nádort. Mindenképp túlzóak a Képes krónika szavai, ám mutatják a Péter elleni ellenszenvet.
“… a királyi felség kegyes hajlandóságát mindenestül elvetette, és német dühösséggel kegyetlenkedett: Magyarország nemeseit megvetette, gőgös szemmel és telhetetlen szívvel falta a föld javát, vadállati módon ordító németjeivel és fecske módjára fecsegő olaszaival. … a király csatlósainak erőszakoskodása miatt abban az időben senki sem lehetett biztos feleségének tisztasága, leányának vagy húgának szüzessége felől, mert büntetlen tettek rajtuk erőszakot.”
A panaszkodó előkelőknek állítólag így válaszolt: “idegenekkel töltöm meg ezt a földet, és teljességgel a németek hatalmába adom”. És mondá: Ez a név: Magyarország, abból származik: Nyomorország, hát hadd nyomorogjanak. Ez volt a viszálykodás melegágya Péter király és a magyarok között”.
A ménfői csata a Képes Krónikában. Balra lent Aba Sámuel meggyilkolása (Wikipedia.hu)
Vérfürdőt rendezett az új király
Nem volt mit tenni, az urak királlyá választották Aba Sámuelt, Szent István nővérének férjét, és fegyverrel mentek Péterre. Ezt látván a velencei “igen megfélemült, kifutott Bajorországba, hogy Henrik német király segítségét kérje”. Ezzel megkezdődött Aba Sámuel országlása, ám ő sem bizonyult “megfelelő” választásnak. AZ viszont nem igaz, hogy pogány lett volna, amit az általa alapított abasári kolostor is bizonyít.
Bizalmatlan volt azonban a légkör a király és a nemesek között, ami 1044-ben szörnyű vérontásba torkollt: egy Csanádon folyó tanácskorás alatt több mint 50, általa összeesküvőnek tartott főurat lekaszaboltatott. Ezzel pedig saját személyét illetően komolyan megosztotta az előkelőket, ami megbosszulta magát. Péter ugyanis nem adta fel magyar trónigényét, III. Henrik német-római császár személyében ráadásul komoly pártfogót talált.
A császár persze nem önzetlenül segített, Péter trónra segítésével kívánta hűbéresévé tenni a Magyar Királyságot. Két német támadást 1042-ben és 1043-ban Aba még sikerrel visszavert, ám az 1044-es vérengzés után befolyásos alattvalói elfordultak tőle, a császár pedig ismét haddal jött ellene.
Húsvét szent ünnepén átadta Magyarországot
“Aba király nagyszámú fegyveressel Ménfőnél, Győr közelében szállott vele szembe; … Mondják, Aba király győzelmet is nyert volna, de azok a magyarok, akik barátsággal maradtak Péter király iránt, földre dobták zászlaikat és megfutottak. Azt is mondják a németek, hogy mielőtt megütköztek, égi jelként ritkás köd szállt le, majd Isten heves szélvihart támasztott, s ez szörnyű port vitt a magyarok szemébe; mondják ugyanis, hogy a pápa úr már előbb kiátkozta a magyarokat, amiért királyukat, Pétert megfosztották méltóságától. Sokáig és keményen folyt a csata, végre a császár, Isten segítségében bízván, győzelmet aratott.” Ez volt a ménfői csata 1044. július 5-én.
Miután magyarjai elhagyták, Sámuel király kelet felé menekült, eközben “egy faluban a magyarok, akiknek uralkodása alatt ártott, az Öregbarlangban kegyetlenül legyilkolták. Tetemét a falu melletti templomba temették; néhány esztendő múlva kiásták a sírból: szemfödelét és ruháit romlatlanul találták, sebhelyei begyógyultak. Akkor eltemették őt saját monostorába, Sárott”. Aba Sámuelt tehát megölték, Pétert pedig a császár személyesen ültette vissza a trónra.
Később visszajött “jutalmáért”: “Péter király húsvét szent ünnepén, a magyarok és németek színe előtt átadta neki Magyarországot aranyozott lándzsa képében. Ezenfelül a király sok nagyszerű ajándékkal tisztelte meg a császárt, aki dicsőségesen tért meg hazájába”.
