Tudományos körökben régóta elfogadott teóriának számít, hogy az általunk ismert világegyetem – és persze az is, ami azon kívül van – a „Nagy Bummnak” is nevezett ősrobbanással született meg. Egy új elmélet szerint egy hasonlóan grandiózus fináléval, a „Nagy Reccsel” is ér majd véget.
Az elmélet kidolgozói szerint az univerzum tágulása miatt végül minden – a galaxisok épp úgy, mint a bolygók, az atomi részecskék és a téridő maga – darabjaira szakad. Azért nem kell rögtön megijedni, a számítások szerint erre csak nagyjából 22 milliárd év múlva fog sor kerülni.
„A Nagy Reccs elmélete azt mondja, hogy végül minden, még az anyag legkisebb összetevői is elszakadnak egymástól. Valamennyi atom darabokra szakad… nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy rendkívül drámai forgatókönyv” – mondta a Guardiannek nyilatkozva dr. Marcelo Disconzi, a Tennessee-i Vanderbilt Egyetem matematikusa, az elmélet egyik kidolgozója.
Nyúlunk, mint a rétestészta
A csillagászok többsége egyetért abban, hogy az univerzum nagyjából 13,8 milliárd évvel ezelőtt, az ősrobbanásból született: az addig rendkívüli hőmérsékletű és sűrűségű anyag tágulni kezdett, és lassan létrejött a ma ismert világegyetem. Azzal kapcsolatban azonban már nagyobb a vita, hogy meddig tart ez a tágulás. „Az egyetlen, amit biztosan tudunk, hogy az univerzum tágul, méghozzá egyre gyorsuló tempóban – fejtegette Disconzi. – De itt meg is áll a tudományunk.”
A gyorsuló tágulást a távoli szupernóvák tanulmányozása is bizonyította. Pontosabban az a megfigyelés (az ún. „Hubble-törvény”, a szerk.), amely szerint a galaxisok színképvonalai vöröseltolódást szenvednek: ahogy távolodnak tőlünk, egyre vörösebbnek látszanak, mert az általuk kibocsátott fény hullámhossza megnyúlik.
A tudósok a gravitációs hatást semlegesítő „sötét energia” jelenlétével magyarázzák ezt az egyre gyorsuló tágulást. Ez az energia a világegyetem cca. 70 százalékát teszi ki, és erős antigravitációs hatást (más néven negatív nyomást) fejt ki. Az elméletek szerint az univerzum sorsa azon múlik, hogyan végződik ennek a két kozmikus erőnek – a gravitációnak és a sötét energiának – a gigászi csatája.
„A sötét energia, amely megpróbálja kitágítani az univerzumot és a gravitáció, amely ezzel szemben azon van, hogy újra összeroppantsa, folyamatosan verseng egymással – magyarázta Disconzi. – A nagy kérdés az, hogy melyikük nyeri ezt a vetélkedést.”
Többféle modellt is kidolgoztak
A csata kimenetelére több elméleti modellt is kidolgoztak. A Nagy Roppanás teóriája szerint, ha a gravitáció nyer, lelassul majd visszájára fordul a tágulás, és az univerzum végül egy afféle „fordított ősrobbanásban” fog elpusztulni. Egy másik, jóval népszerűbb elmélet, a Nagy Fagy elmélete szerint a világegyetem végül akkorára nő, hogy a csillagok alapanyagául szolgáló gázok már nem állnak majd rendelkezésre elég nagy sűrűségben ahhoz, hogy új napok szülessenek belőlük. Miután az utolsó napok is kihunytak, az univerzum lassan jeges halálba szenderül, ahol végül maga az idő is elveszti a jelentőségét.
Mindkét modell tartalmaz logikusnak tűnő elméleti elemeket, de komoly hiányosságaik is vannak. Disconzi modellje ezzel szemben a legtöbb nyitott kérdést megválaszolja, és meglehetősen erőszakos képet fest az univerzum kimúlásáról. A Physical Review D című lapban megjelent tanulmány szerint a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az univerzum tágulása megállíthatatlanul folytatódik. „A Nagy Reccs természetesen következik az egyenleteinkből” – jelentette ki a tudós.
Az univerzum folyamatosan gyorsulva száguld a végzete felé
Disconzi szerint a Nagy Reccshez vezető folyamatot úgy kell elképzelnünk, mint egy autót, amely minden egyes megtett kilométeren 10 km/h-val gyorsul. Igen ám, csakhogy mivel a gyorsulásának mértéke is folyamatosan nő, idővel már fél-, majd negyedkilométerenként, végül pedig méterenként éri el ugyanezt a sebességnövekedést. Egy idő után az első és hátsó lökhárítók leszakadnak, majd darabokra szakadnak.
A tudós hangsúlyozza, mivel továbbra sem tudjuk, hogyan viselkedik a sötét energia, egyelőre csak találgatni tudjuk, hogy valójában bekövetkezik-e majd a fent vázolt, kozmikus léptékű katasztrófa. „A Reccs-elmélet szerint a sötét energia egyre erősebb és erősebb lesz, és a gyorsuló tágulás végül cafatokra tépi a téridőt – fejtegette. – Ebben az esetben az univerzum egész egyszerűen felszívódna.”
