A magyarság a frankok, bolgárok, morvák birodalmának határterületére érkezett a honfoglalással, akik nem várták tárt karokkal. Néhány komolyabb vereség után azonban a X. század első éveiben mindannyian kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy a Kárpát-medence ettől kezdve a Magyar Nagyfejedelemség területe. Kivéve a Keleti Frank Királyságot, a kor Európájának egyik legnagyobb hatalmát.
Nagyhatalom Magyarország ellen
Fájt a frankoknak a Dunántúl elvesztése, de azt sem engedhették, hogy miután megdöntötték az avarok hatalmát, egy újabb, erős állam virágozzon fel keleti határaik mellett. Árpádék sem törekedtek a jószomszédságra, többször is dúlták a németek földjét. Nevezzük “kalandozásoknak”, vagy tudatos külpolitikai lépéseknek, a lényegen nem változtat: gyorsan világossá vált, hogy a magyarokkal számolni kellett Európában.
A Nyugat-Római Birodalom feltámasztásán fáradozó frankoknak 907-ben fogyott el a türelmük. IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király kiadta a parancsot: „decretum… Ugros eliminandos esse”, azaz „elrendeljük… hogy a magyarok kiirtassanak”. Kevés forrással rendelkezünk arról, hogy pontosan mi történt ezután.
Egy azóta elveszett korábbi kútfőből dolgozó humanista forrás így fogalmaz: „Germánia és a bajorok királya, Lajos az egész Bajorországra kiterjedt újoncozás után a bajorok új városába, Ennsburgba megy. Megjelennek itt a püspökök, a szerzetesek elöljárói, a bajor előkelői… és közös elhatározással döntenek arról, hogy a magyarokat ki kell űzni a bajorok országából… a Duna mindkét partján megindulnak a bajor előkelők harcra kész és támadó sereggel”.
A Feszty-körkép részlete (Wikipedia)
Óriási méretű támadás
Nem tudjuk, hány fős volt ez a hadsereg, egyes becslések 100 ezer főről szólnak. Annyi biztosnak látszik, hogy a X. század egyik leghatalmasabb és legjobban felszerelt hada indult a magyarok kiirtására 907 nyarán. A sereget három részre osztották. Az egyik északon, a másik délen haladt a Duna mentén, a harmadik pedig a folyón hajózva. Végzetesnek bizonyuló hiba volt a nehézkesen mozgó hadat így széttarabolni.
Főleg úgy, hogy a magyarok előtt nem jelentett akadályt a Duna, lovaikon bármikor gyorsan átúsztatták. És ez volt a nyerő taktika. Jó darabig hagyták jönni az ellenséget, majd július 4-én Pozsonynál hirtelen támadásba lendültek. Szétverték a németek déli szárnyát, felgyújtották a Dunán rekedt hajókat, majd éjjel villámgyorsan átkelve a folyón megsemmisítették az északi szárnyat is. A frank sereg nagy része elpusztult a fővezérekkel együtt, Lajos király életét is alig tudták megmenteni.
A Sváb Évkönyv így írt a csatáról: „A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták. A bajorok teljes hadseregét megsemmisítették a magyarok.”
Lesvetés volt a siker titka
Ha úgy nézzük, Árpád harcosain keresztül a pusztai, lesvetéses hadi taktika aratott itt fényes győzelmet a modern európai hadviselés felett. A krónikás részletesen előadja: „Mintha fürge lovaikkal akarnák áttörni a harcvonalat, nagy erővel támadnak, hatalmas nyílfelhőt bocsátanak ki. A bajorokat a szaruíjaikból kilőtt nyílvesszőkkel borítják el, majd ismét hátrálnak”.
“Gyorsabbak nehéz fegyverzettel felszerelt seregünknél, amikor még azt hisszük, hogy távol vannak, már ott is teremnek, s amilyen gyorsan jönnek, ugyanolyan gyorsan el is tűnnek. Amikor már azt hiszed, hogy győztél, a legnagyobb veszélyben találod magad… elsöprő rohammal ott teremnek, ugyanolyan hirtelen eltűnnek, először menekülést színlelnek, majd lovaikat megfordítva támadnak, nyilaznak, és dárdát vetnek, jobbról, balról, szemből vagy éppen hátulról körbe száguldoznak, kifárasztják a mieinket, majd minden oldalról ránk rontanak, a megfáradt bajorokat letiporják, legyilkolják…”
Hatalmas győzelem volt ez, aminek jelentősége talán egyedül csak Hunyadi nándorfehérvári diadalához mérhető. A Magyar Nagyfejedelemség megvédte magát, bizonyította létjogosultságát Európában. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy ettől kezdve komoly, birodalmi had nem lépett magyar földre. Ezt II. Konrád német császár indította 1030-ban, ám őt Szent István verte hazáig…
