A nagy háború második évében viszonylagos “lakásbőség” köszöntött be a magyar fővárosban, amit a bérlők igyekeztek is kihasználni: megindult a költözködés a jobb, de főleg az olcsóbb ingatlanokba. Lehetőséget láttak a fuvarosok is, az egekbe emelték áraikat.
A helyzet nekik kedvezett, a kötelező hadiszállítások és az egyes helyeken fennálló lóhiány nagyban szűkítette a kínálatot. Amikor a belügyminiszter “értesült” a “költözködési díj uzsorájáról”, azonnal intézkedett: “Lakásbérnegyedek alkalmával a költözködések költségeit (fuvardíjak, munkabérek) nem szabad aránytalanul magas összegben megállapítani. A tilalom megszegését – ha az súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik – kihágássá nyilvánítom, amelynek büntetése tizenöt napig terjedhető elzárás és kétszáz koronáig terjedhető pénzbüntetés” – olvasható a Politikatörténeti Intézet korabeli sajtóhíreket feldolgozó weboldalán.
A háziúr azt csinál, amit akar
Budapest lakossága az 1873-as 300 ezer főről háromszorosára, 900 ezer főre nőtt első világháború kitörésének évére. Százezrek érkeztek a fővárosba a jobb élet reményében, de kevesek számítása jött be. Az egyik legnagyobb probléma a lakáshiány volt, az állomány több mint fele ráadásul nem volt több egyetlen szobásnál.
Még az ilyenekben is többen laktak, sőt, sokan még aprólakásukba is fogadtak úgynevezett ágybérlőket, hogy a lakbért kifizethessék. A tulajdonosok természetesen kihasználták a helyzetet, az árak az egekbe szöktek. “Azt mondták, hogy a házbéruzsorának nincs határa. Hogy lakni kell… a háziurak azt csinálhatják a szegény emberrel, amit akarnak…” – írta Molnár Ferenc 1909-ben a Pesti Naplóban.
Költözési hullám
A háború előtti években bizony többször is tettlegességig, azaz rombolással járó sztrájkig fokozódott a bérlők elkeseredése. A harcok kezdetével a kormányzat és a főváros vezetése minden eszközzel el akarta kerülni, hogy a hátországban a lakáskérdés válságosra forduljon. Kiköltöztetési moratóriummal védték a fronton harcolók családtagjait, mire a tulajdonosok pánikszerűen igyekeztek megválni a nem fizető „védett” bérlőiktől – áll az I.vh.hu-n.
Fortepan/Babarczy Eszter
Mozgolódtak a bérlők is, az Est 1915. február közepén már arról tudósított, hogy rég nem látott tömeges lakásfelmondási hullám söpört végig a belvárosi kerületekben. Az emberek kisebb, olcsóbb lakást kerestek, vagy éppen generációk költöztek össze a költségek csökkentése érdekében.
