Tudomány

Más fajokkal is szívesen párosodott az ember

Ma már beteges gondolat, de amíg a "más faj" akár embert is jelenthetett, inkább nevezhetjük a természetes késztetésnek.

Egyeduralkodók vagyunk a világban, el sem tudjuk képzelni milyen lehetett az élet, amikor más, hozzánk hasonlóan két lábon járó, szőrtelen, értelmes lényekkel kellett együtt élnünk. Csak találgatni lehet, milyen volt a kapcsolat. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy gyilkosság és szerelem egyaránt jellemezte a viszonyt, de hiába párosodott a modern ember “másokkal”, a végén csak eltüntette vetélytársait.

Hogy ez fizikai megsemmisítést jelentett, vagy egyszerűen kiszorítottuk őket életterükről, elfoglaltuk erőforrásaikat, nem tudjuk. Nyilván mindkettő szerepet játszott, de most maradjunk a kérdés romantikusabb felénél.

Neandervölgyi és gyeniszovai

Amikor őseink Afrikából Európa és Ázsia földjére léptek, nem voltak egyedül, legalább két másik emberi fajjal kerültek érintkezésbe. Az egyik a neandervölgyi, amelynek génjei ma is kimutathatók az európai emberekben. A legújabb kutatások szerint egészen 30 ezer évvel ezelőttig, a neandervölgyiek kihalásáig párosodott egymással a “kétféle” ember.

Sőt, talán többet szeretkeztek, mint háborúztak. Ha jól belegondolunk, nem is volt olyan rég, DNS-ük két százalékát ma is őrizzük. Ázsiában egy másik majomemberrel, az úgynevezett gyenyiszovai emberrel találkozott a Homo sapiens sapiens. Ugyancsak a Homo nemzetség tagja, de sok nem maradt belőle, mindössze néhány fog és ujjperc az Altaj vidékén található Gyeniszova-barlangban. DNS-e viszont kimutatható délkelet-ázsiai és óceániai populációkból.

Emberi lények

Mindez tehát azt jelenti, őseink a Föld meghódítását nemcsak “fegyverrel” vitték véghez, eszköztárukban a szerelem is helyet kapott. De miért is ne? A neandervölgyi emberek például ugyanúgy két lábon járó, társadalmakban élő, szőrtelen “emberi lények” voltak, mint annak idején a modern ember. Nagy valószínűséggel beszéltek, a férfiak átlag 165, a nők 155 centi magasak voltak.

Harminc-ötvenfős családokban élhettek, kőeszközöket használtak, vadásztak és gyűjtögettek, ismerték és használták a tüzet. Barlangokban húzták meg magukat, halottaikat eltemették és vésett, faragott csontok alapján “képzőművészetükről” is lehet néhány sejtésünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik