Portugáliában járunk a Fátima nevű kisváros mellett, egy Cova di Iria nevű helyen 1917. május 13-án. A kilenc éves Lúcia és két unokatestvére, a nyolc éves Francisco és a mindössze hat esztendős Jacinta egy kis nyájat őriz a mezőn. Délben, a rózsafüzér-imádság után hirtelen sugárzó fényre lesznek figyelmesek, majd megjelenik női alak, a Napnál is világosabb, kezében rózsafüzért tart. Imára szólította a gyerekeket és meghagyja nekik, ettől kezdve még öt alkalommal, minden hónap 13. napján térjenek vissza arra a helyre.
Ez volt az első fátimai jelenés, amit később Szűz Mária szavainak megfelelően még öt követett – az utolsónak, az úgynevezett Napcsodának több tízezer szemtanúja volt, a többit csak a gyerekek élték át. Június 13-án már néhány családtag is elkísérte a gyerekeket, a Szent Szűz ismét megjelent, és elmondta: Nemsokára visszatér Franciscóért és Jacintáért, de Lúciának élethivatása lesz az ő szeplőtlen szíve tiszteletének visszaállítása. Lúcia apáca lett és 2005-ig élt, unokatestvéreit viszont 1919-ben és 1920-ban elvitte a spanyolnátha.
A jelenéseknek hamar híre ment, a következő hónapban már egész tömeg várta, ám Mária csak a gyerekek előtt jelent meg és kizárólag Lúcia beszélhetett vele. Három titkot bízott ekkor a gyerekekre, ezekből kettőt Lúcia nővér 1941-ben kiadott, a harmadikat viszont csak 2000-ben hozta nyilvánosságra az egyház, amelynek hivatalos álláspontja szerint a Szűzanya valóban megjelent a kicsik előtt.
Pokol, világháború és kommunizmus
Az első titok a pokol látomása volt: “Szűzanya egy hatalmas tűztengert mutatott, ami a föld alatt látszott. Emberi formájú démonok és lelkek voltak alámerülve, mint égő, átlátszó széndarabok, mind megfeketedett vagy bronz színben ragyogott, a tűzvészben lebegtek, majd az égbe emelkedtek a lángok segítségével, amelyek belőlük indultak füstfelhőket okádva, majd körülvéve minket súlytalanul, fájdalmas és kétségbeesett sikolyok és nyögések közepette visszahulltak”.
A második titok megjósolta az I. világháború végét, és a második eljövetelét, amennyiben az emberek továbbra is elfordulnak Istentől: “A háború a végéhez közeledik, de ha az emberek nem hagyják abba Isten megbántását, egy rosszabb fog kitörni XI. Pius pápa méltósága alatt. Ha egy éjjel ismeretlen fényt láttok majd, tudjátok, hogy ez az a nagy jel Istentől, hogy közeledik a világ megbüntetése a sok gonoszságáért, háborúval, éhínséggel, az Egyház és a Szentatya üldözésével”.
Kérte Oroszország felajánlását: “Ha kérésemet teljesítik, Oroszország meg fog térni, és béke lesz; ha nem, elterjeszti tévtanait a világban, háborúkat és az Egyház üldözését okozva. A jókat fel fogják áldozni; a Szentatya sokat fog szenvedni; nemzetek fognak elpusztulni. Végül Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedni fog. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, s az megtér és a béke időszaka fog újra a világra köszönteni”.
A titok harmadik részét Lúcia nővér – püspöke utasítására – 1944-ben papírra vetette, ám a lezárt borítékra azt írta, csak 1960 után szabad felbontani. Később azt mondta azért, mert előtte az emberek nem értették volna meg. XXIII. János pápa megtette 1959-ben, majd ezt mondta: “Várunk. Imádkozni fogok. Majd megmondom, mit döntöttem.” Azt, hogy a levelet nem szabad nyilvánosságra hozni, és így tett utána minden pápa, kezdetben még II. János Pál is.
A három kiválasztott (Wikipedia)
Megölik a Szentatyát
Aztán 1981. május 13-án – épp az első fátimai jelenés évfordulóján Ali Agca rálőtt a pápára. II. János Pál ekkor elolvasta a harmadik titkot, miután ezt mondta: “Nem tudom, ki adta a fegyvert a gyilkos kezébe, de azt tudom, hogy ki térítette el a golyót…”, egy “láthatatlan kéz”, “egy anyai kéz irányította a golyó pályáját”. A szöveget végül, Lúcia nővérrel való ismételt egyeztetés után 2000. június 26-án mutatták be újságíróknak. Így szól:
“A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: ‘Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!'”
“Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk ‘valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek’, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt ‘akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya’. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt.”
“Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.”
