Tudomány

A Holdra mennek az oroszok

szojuz fellövés (szojuz)
szojuz fellövés (szojuz)

2029-2030-ra tervezi Oroszország, hogy űrhajósokat juttat a Holdra – jelentette be kedden Igor Komarov, az orosz űrkutatási hivatal vezetője.

A Roszkoszmosz vezére elmondta: 2028-2029-ben ember nélküli űreszközöket küldenének az égitestre, ezeket követnék az emberek. Ennek érdekében máris el kell kezdeni a munkát – tette hozzá. Az alapvető tervek készen vannak és rövidesen döntenek az ehhez szükséges szupernehéz hordozórakéta gyártójáról is.

Komarov szerint Oroszországnak vezető szerepet kell vállalnia az űr „hasznosításában”, küldetéseket kell megvalósítania a Holdra, a Marsra, sőt a Naprendszer más égitesteire. A 2025-ig tartó új orosz szövetségi űrprogramnak azonban még nem része a Holdra szállás.

Vlagyimir Putyin államfőt hétfőn tájékoztatták az orosz űrkutatási programmal kapcsolatos tervekről, itt egyebek mellett az is elhangzott, hogy új űrkikötő épül az orosz Távol-Keleten. A Holdra szálláshoz használt űrrakétát 2024-2025 körül tervezik először felbocsátani, az égitestre pedig két lépésben juttatnák el az űrhajósokat: a Hold körül keringő űrállomást építenének, itt szállnának át az asztronauták.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik