A Titanicot nemcsak tragédiája állította a figyelem középpontjába, már vízre bocsátását és első útját is óriási érdeklődés kísérte. A XX. század elején úgy tűnt, az emberiség előtt nincsenek határok: levegőbe emelkedtek az első repülőgépek, az utakat ellepték az autók, a gyárak ontották az addig elképzelhetetlen szerkezeteket. A világ akkori legnagyobb óceánjárójának debütálására is sokan voltak kíváncsiak.
Nem csoda, a Titanic méretei ma is tiszteletet parancsolnak. Hossza 270 méter volt, ami nagyjából kilenc darab, egymás mögé fektetett tízemeletes panelház méretének felel meg. Magassága 53, legnagyobb szélessége 28 méter volt. Valóságos úszó luxusváros: lift, tornaterem, squash-pálya, úszómedence, törökfürdő, óriási szalonok.
Már majdnem induláskor
Amiben hiányt szenvedett, azok a mentőcsónakok voltak. Bár a hajót építtető és üzemeltető White Star még meg is toldotta a korabeli előírások szerinti darabszámot, így is csak 1176 embernek volt rajtuk hely. A hajó 1912. április 2-án indult próbaútra, ahol kiválóan szerepelt, így nyugodtan várhatta Southamptonban az április 10-ei indulást.
Pontban déli 12 órakor rendben el is indult New York City felé, fedélzetén 2228 utassal. A parton ünneplő tömeg búcsúztatta, a sajtó is felvonult a jeles eseményre. A 46 ezer tonnás óriást vontatóhajók húzták ki a kikötőből, és már ekkor majdnem baleset történt. A kikötőben várakozó New York gőzöst tartó kötelek elszakadtak, a jármű fara az áramlatok hátán épp a Titanic elé sodródott. A nehezen kormányozható monstrumok ütközése néhány méteren múlt, de az utasok többsége nyilván észre sem vette a malőrt.
Alig négy nap múlva a Titanic már a tenger fenekén volt. A katasztrófa előestéjén a hajóra több jelentés is eljutott az útvonalon található jeges zónáról, a Titanic még sem kerülte el az adott szakaszt és nem is lassított. Állítólag azért, mert a nagy hírverés mellett nem engedhettek meg késést. Smith kapitány inkább vállalta a veszélyt, minthogy magára vonja felettesei haragját.
Két óra volt az egész
Ma már tudjuk, rosszul döntött: 1912. április 14-én éjfél előtt 20 perccel az egyik őrszem hatalmas jéghegyet vett észre a hajó útjában, leadta a riasztást. Hiába kezdték meg az elkerülő manővert, az ütközést ugyan elkerülték, de a jéghegy végigszántotta a Titanic jobb oldalát. A hajó feneke vízmentesen zárható rekeszekből állt, ám ezekből túl sok kapott léket ahhoz, hogy megakadályozhatták volna a süllyedést.
A fedélzeten enyhe rázkódást éreztek, a tisztek előtt viszont hamarosan világossá vált: itt a vég. Riadót fújtak, megkezdték az utasok mentését. Kiosztották a mentőmellényeket, először a nők és a gyerekek, majd a férfiak szállhattak mentőcsónakba – már ha maradt nekik hely. Rádión folyamatosan adták az S.O.S-jelzést, vészjelző rakétákat lőttek fel, miközben a fedélzeteket sorra öntötte el a víz.
A hajó az orrára bukott, megszűnt a világítás, majd az óriási test kettétört, és 2:20-kor elsüllyedt, a túlélők mentésére elsőként a Carpathia gőzös érkezett. Az áldozatok pontos számát illetően eltérnek a hivatalos adatok, 1490 és 1517 fő között adták meg. A legtöbb halott a legénység soraiból került ki, köztük volt Edward John Smith kapitány is.
