Bakócz tehetségének, szorgalmának és politikusi vénájának köszönhetően küzdötte fel magát a legnagyobb országos méltóságokig, és csaknem a pápaságig. A szegény ifjak kitörési lehetőségét a XV. században a papi és a katonai pálya jelentette, Tamás előbbit választotta. Szatmárnémetiben, majd Boroszlóban, Padovában és Krakkóban tanult, mielőtt 30 évesen, 1470 körül az erdélyi püspök révén Mátyás király környezetébe került.
A király figyelmét először katonai tanácsaival keltette fel, több hadjáratára is elkísérte, miközben a kancellárián töltött be kisebb állásokat, idővel pedig Mátyás bizalmasává vált. Királyi titkár, majd tanácsos lett, II. Ulászló mellett kancellár és koronaőr. Egyházi pályája is meredeken ívelt fölfelé, 1497-ben már esztergomi érsek és Magyarország prímása lett. Bíborossá, majd 1510-ben konstantinápolyi pátriárkává nevezték ki. Utóbbi semmiféle valós tartalommal nem bírt, ám a pápa utáni legmagasabb rangot jelentette.
A török ellen készült
Az ötödik lateráni zsinaton már mint a katolikus egyház egyik legbefolyásosabb bíborosa vett részt, II. Gyula halála után pedig, 1513-ban őt emlegették a legesélyesebb utódjelöltként. Bakócz teljes erővel belevetette magát a “kampányba”, nem csinált titkot belőle, hogy megválasztása esetén óriási magánvagyonát is a török ellen szervezett keresztes háború megszervezésére fordítja.
Jézus átadja a kulcsokat Péternek (Perugino freskója a Sixtus-kápolnában – Wikipedia)
Csakhogy ellenfele is óriási volt, ráadásul nemcsak a bíborosok, hanem Róma lakosainak szemében is felettébb népszerű: a mindössze 37 éves Giovanni de Medici. A 25 pápaválasztó főpapból 18 Itália szülötte volt, akik nyilván maguk közül való egyházfőt akartak. Az sem lehetett mindegy, hogy a leendő pápa mire fordítaná az egyház erőforrásait. Ebből a szempontból a Magyar Királyság, kapujában a törökkel oly messzi volt, a fenséges Szent Péter-bazilikát pedig Róma közepén épp csak elkezdték építeni… A művészetpártoló Mediciben a békés fejlődést látták.
A szavazások március 10-én kezdődtek, és már este megszületett az eredmény, miszerint Giovanni Medici lett az egyház feje X. Leó néven. A történészek többsége egyetért abban, hogy Bakócz Tamás “származásának” köszönhette vereségét az itáliai többségű konklávén. Az új egyházfő egyik első dolga volt, hogy eltávolítsa Rómából nagy riválisát: pápai legátusként Magyarországra küldte Bakóczot, hogy szervezzen egy keresztes hadjáratot az oszmánok ellen. Volt persze más oka is.
Véres belháborúba fulladt
II. Ulászló uralkodása idején Magyarország sokat veszített erejéből, a pápát is aggodalommal töltötte el az oszmán terjeszkedés. Ráadásul I. Szelim szultán figyelme ebben az időben a Közel-Kelet felé fordult, az 1514-es esztendőben éppen Perzsia ellen háborúzott – írja a Rubicon.hu. Bakócz 1514 márciusában tért haza Magyarországra, és rögtön jelentette megbízatását. A krónikák szerint a főurak többsége támogatta a keresztes hadjárat megszervezését, ám többen veszélyesnek tartották a jobbágyok felfegyverzését.
Bakócz az ellenvélemények dacára április 9-én kihirdette X. Leó pápa bulláját, és hamarosan a fővezért is kijelölte: a végvidéken komoly hírnévvel rendelkező székely lófő Dózsa Györgyöt. A jelentkezők létszáma messze felülmúlta az előzetes várakozásokat: egyesek szerint májusig 100 ezer jobbágy vette fel a keresztet, de az óvatosabb becslések is 40 ezer fővel számolnak. Már májusban érkeztek panaszok a keresztes seregek garázdálkodásairól, a jobbágyokat pedig egyre inkább ingerelte, hogy uruk visszatartja őket. Végül Ulászló leállíttatta a hadjáratot, amire kitört a véres felkelés.
