Tudomány

Valóra vált a legsötétebb jóslat

A történelem egyik legrejtélyesebb szerzete halála előtt megmondta: ha őt megölik, az elkövető pedig nemes ember, az uralkodó és családja is elpusztul. Így is lett.

Grigorij Raszputyin valódi személyiségét a legendák és a pletykák szinte a felismerhetetlenségig eltorzították. Az egyszerű muzsik valamikor az 1860-70-es években született, feltehetőleg egy kis szibériai faluban. Tizennyolc éves korában kolostorban töltött három hónapot, ahol megjelent neki Szűz Mária, a fiú élete pedig gyökeres fordulatot vett. Szó szerint, hiszen nem sokára Oroszország és a világ sorsára is ható, komoly befolyásra tett szert – írja a Rubicon.hu.

A cárevics gyógyítója

A látomás hatására vándorló szerzetes lett, szülőfalujában megházasodott, három gyermeke született, mígnem 1903-ban megjelent Szentpétervárott. A miszticizmust hajszoló városi elit tárt karokkal fogadta, szent emberként és gyógyítóként tisztelte. A mosdatlan, igénytelen, de rendkívül szuggesztív férfi Anna Virubován, a cárné legjobb barátnőjén keresztül került kapcsolatba II. Miklóssal és Alexandra cárnéval 1905-ben. A trónörökös, a kis Alekszej vérzékeny volt, napjait állandó életveszélyben töltötte. Az orvosok tehetetlennek bizonyultak, ezért fordultak a szülők “csodát várva” Raszputyinhoz.

Nem is csalódtak. A történet szerint a cárevics egy kis sebe már órák óta vérzett, amikor Raszputyin megérkezett: imával és nyugtató szavaival elaltatta a gyermeket, így elállította vérzését is. A szemtanúk isteni beavatkozásnak tulajdonították a sikert, ám sokkal valószínűbb, hogy a szerzetes képes volt nyugalmi állapotba helyezni a fiút, amivel enyhítette a tüneteket. Tudhatta, mit csinál, a fiú megnyugtatását később is sikerrel alkalmazta a vérzések megfékezésére.

Orgiák, részegeskedés

“Különleges képességeinek” köszönhetően komoly befolyást szerzett az uralkodói családban, majd főleg Alexandra cárnén keresztül a politikai és a vallási életben. Ő beszélte rá II. Miklóst a semlegességre az első Balkán-háború idején, és hasonló álláspontra igyekezett rábeszélni az első világháború kirobbanása előtt is. Gyors és látványos felemelkedése számtalan nagy hatalmú barátot, követőt, pártfogót szerzett a “szent embernek”, de természetesen igen sokan gyűlölték is az „őrült szerzetest”. Az évek során több merényletet is túlélt, ami tovább növelte a varázserejébe vetett hitet, de terjedtek a pletykák is.

Például az, hogy az egykori paraszt fényűző otthonában gyakran tart orgiákat követőivel, rendszeresen kenőpénzeket fogad el, és züllött életmódot folytat. Megvádolták azzal is, hogy a khliszti nevű szekta tagja, amely hitvallása szerint a közös vétkekben, csoportos orgiákban kereste az égi bűnbocsánatot. A világháború alatt oly hírek is szárnyra kaptak, hogy Raszputyin intim kapcsolatban áll a cárnéval, de gyűlölték háborúellenes véleményéért is. Személye és befolyása hatalmas népszerűségvesztést okozott a Romanovoknak, amiért nemcsak orosz arisztokraták, de az antant szövetségesek is rossz szemmel néztek rá.

Szóról szóra teljesült a jóslat

Raszputyin érezte, hogy újabb merénylet készül ellene, 1916 decemberében megírta a cárnak: hamarosan ki fogják oltani az életét. „Amikor a harang háromszor megkondul majd, Felséged tudni fogja, hogy engem meggyilkoltak. Ha egy közember keze által fogok elpusztulni, utódaiddal egyetemben még hosszú évszázadokig fogsz uralkodni Oroszországban; de ha gyilkosaim a Te fajtádból kerülnek ki, családoddal együtt Oroszország népének áldozatává leszel!” – idézi Raszputyin utolsó levelét a történelmi portál.

Ellenségei végül Feliksz Juszupov herceg vezetésével 1916. december 16-án léptek akcióba. A Mojka Palotába csalták, ahol először ciánnal mérgezett borral és süteménnyel igyekeztek eltenni láb alól. A legenda szerint azonban több embernek elegendő méreg sem hatott rá, így vendéglátói pisztolylövésekkel végeztek vele. Ezután még hosszú időn át ütötték-verték, majd egy szőnyegbe csavarva a jeges Névába dobták. A legenda szerint a boncoláskor tüdejében vizet találtak, azaz méreggel, lövésekkel, veréssel nem tudták megölni, hanem fulladás végzett vele.

Juszupov a Romanovokhoz fűződő rokoni kapcsolatai miatt érintetlen maradt, ám Raszputyin jóslata a cári család pusztulásáról szó szerint valósággá váltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik