Tudomány

Elárverezi Nobel-díját a DNS szerkezetét felfedező James Watson

A biológus jótékonysági célokra és tudományos kutatásokra szánja a befolyó összeget.

December 4-én kerül kalapács alá New Yorkban James Watson kitüntetése, melyet a DNS kettős-spirál szerkezetének felfedezéséért kapott. A 86 éves amerikai biológus maga bocsátja árverésre az érmet, ez az első ilyen eset. Korábban csak arra volt példa, hogy elhunyt Nobel-díjas kitüntetését árverezték el.

A medál mellett azokat a kézzel írott jegyzeteket is elárverezik, melyeket Watson a Nobel-díj átvételekor elhangzó beszédéhez készített. Az írásokért több százezer dollárt várnak a szervezők.


Fotó: Time & Life Pictures (GI partner) 

Watson 1962-ben két másik tudóssal, Francis Crickkel és Maurice Wilkinsszel megosztva nyerte el az orvosi Nobel-díjat a nukleinsavak molekuláris szerkezetének felfedezéséért, illetve annak felismeréséért, hogy ezek az élő szervezetben az információátadás szempontjából jelentősek.

Crick 2004-ben elhunyt, az ő Nobel-díját is elárverezték tavaly, az új tulajdonos 2,27 millió dollárt fizetett érte. Fiának írt levele, melyben a felfedezés publikálása előtt vázolta a DNS szerkezetét, 6 millió dollárért kelt el, ezzel minden idők legdrágább, aukción értékesített levele lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik