Tudomány

Jézusnak felesége és gyermekei lehettek

Elvette Mária Magdolnát és két gyermekük született - állítja egy szerzőpáros egy 1500 éves iratra hivatkozva. Mások szerint az egész badarság.

Egy újonnan lefordított, szír nyelven másfél ezer éve írt evangélium szerint Krisztus nemcsak nős volt és gyermekei születtek, de már 20 éves korában meg akarták gyilkolni és kapcsolatban állt néhány magas rangú római tisztviselővel. Simcha Jacobovici izraeli-kanadai író, rendező és Barrie Wilson, a torontói York Egyetem vallástörténész professzora állt elő a kézirat fordítását tartalmazó könyvvel. Az Elveszett Evangélium című műnek nem kis nyomatékot ad, hogy a könyv bemutatóját a patinás British Libraryben tartották.

A kéziratot 1847-ban vásárolta meg a British Museum egy egyiptomi kolostortól, s húsz éve került a British Library gyűjteményébe. Itt talált rá a Jacobovici-Wilson páros, s “porolta” le az állatbőrre írt VI. századi forrást – írja a Múlt-kor.hu. A szerzők szerint a 29 fejezetből álló szöveg egy ismeretlen, a Krisztus előtti I. keletkezett evangélium fordításán alapul. Máté, Márk, Lukács és János “fonalát veszi fel”. Azt meséli el, hogyan kötelezte el magát Jézus, aki “házasságot kötött, szexuális életet élt, s gyermekeket nemzett” – foglalták össze a szerzők.


Wikipedia

A felfedezéssel viszont akad pár probléma. Először is az, hogy nem elfeledett, a kutatók számos fordításban hozzáférhettek eddig is. A másik, hogy sem Jézust, sem állítólagos feleségét, Mária Magdolnát nem említi név szerint. A szakemberek számára jól ismert szövegről van tehát szó, amely József és Aszenáth néven is ismert. A legtöbb kutató egyetért abban, hogy zsidó történet, de elképzelhető, hogy keresztények állították össze, vagy esetleg ők is írták – magyarázta Greg Carey brit Újszövetség-kutató.

Jacobovici és Wilson szerint azonban az ótestamentumi karakter, József és egyiptomi felesége, Aszenáth valójában Jézus és Mária Magdolna “kódnevei” voltak. A kulcs szerintük az a fejezet, amely a frigyre lépett pár házassági ceremóniáját írja le, és arról is beszámol, hogy a pár gyermekeit Ephraimnak és Manassénak hívták. A könyv egyebek mellett azt is állítja, hogy Jézus és Mária Magdolna kapcsolata messze túlment a házasságon, ugyanis utóbbi maga is istenség és messiás volt.

Simcha Jacobovici hitelességét jócskán megkérdőjelezi egyébként, hogy 1990-ben két vasszögről azt állította, Jézus keresztre feszítéséhez használták, 2007-ben pedig bejelentette: megtalálta Krisztus és családja sírját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik