Október 28-án Nagy Imre tűzszünetet hirdetett, az előző napok eseményeit – ellenforradalom helyett – demokratikus mozgalomnak minősítette. Rádióbeszédében bejelentette a szovjet csapatok kivonását, az ÁVH feloszlatását, a Kossuth-címer visszaállítását, nyugdíj- és fizetésemelést ígért. Minden jel azt mutatta, győzött a forradalom: a leggyűlöltebb kommunista vezetők Moszkvába menekültek, szabadon engedték a politikai foglyokat, a szovjet csapatok 30-án megkezdték a kivonulást
A miniszterelnök szovjet jóváhagyással bejelentette, hogy Magyarországon megszűnik az egypártrendszer, újraalakulnak az 1945 utáni demokratikus pártok. Másnap, október 31-én elhangzott a teljes csapatkivonás és hazánk kilépése a Varsói Szerződésből. Ezen a napon viszont Moszkvában döntés született a fegyveres beavatkozásról. Hruscsov a szuezi válságban vállalt semlegességért cserébe szabad kezet kapott Magyarországon az Egyesült Államoktól, majd a baráti Kína és a szocialista országok beleegyezését a magyar “ellenforradalom” leverésébe.
“Csapataink harcban állnak!”
A magyar kormány érzékelte a csapatmozgásokat, várta a beavatkozást. Egyetlen lehetőség volt, ha az ENSZ elismeri az ország függetlenségét, ám ez a kormányfő többszöri próbálkozása ellenére sem valósult meg. A szovjet haderő pedig körülzárta a nagyobb városokat, reptereket, elfoglalták a stratégiailag jelentős pontokat és foglyul ejtették a honvédség vezetőit. Maga a támadás november 4-én hajnalban indult meg.
„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” – hangzott el a rádióban.
A forradalmárok visszatértek az utcákra, egy-egy helyen reguláris erők segítségével bátran vették fel a harcot a világ vezető szuperhatalmának hadseregével. Megkezdődött a szabadságharc.
Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!
A magyar írók felhívását először nyolc óra előtt néhány perccel mondták be a rádióban, majd estig többször megismételték: Itt a Magyar Írók Szövetsége! A világ minden írójához, tudósához, minden írószövetségéhez, akadémiájához, tudományos egyesüléséhez, a szellemi élet vezetőihez fordulunk segítségért. Kevés az idő! A tényeket ismeritek, nem kell ismertetni. Segítsetek Magyarországon! Segítsetek a magyar népen! Segítsetek a magyar írókon, tudósokon, munkásokon, parasztokon, értelmiségi dolgozókon! Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!
A dunapentelei Szabadság Rádió is segélykiáltást küldött a nyugat felé: „…Ma reggel 2.30-kor az orosz csapatok általános támadást indítottak a magyar nép ellen. Kérjük azEgyesült Nemzeteket: Segítsetek! Ejtőernyősöket kérünk! A világ lelkiismeretes és tisztességes népeihez fellebbezünk. Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!”
A Magyar Szabadságharcos Rádió utolsó felhívása:
A szovjet katonákkal tömött Parlamentben Bibó István kiáltványt fogalmazott és küldött szét a nyugati országok nagykövetségeinek: “… A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen (…) Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében. (…) Isten óvja Magyarországot!”
Fegyveres gócpontok alakultak Budapest számos pontján és vidéken. Ezrek harcoltak a győzelem legcsekélyebb esélye nélkül a megszállók ellen, a Kilián laktanya november 5-ig, a Citadella november 7-ig tartott ki. Az újpesti és csepeli forradalmi központokat csak november 10-11-én sikerült felszámolni. A titkosítás alól a rendszerváltás után feloldott hivatalos adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el, a sebesültek száma magyar oldalon 19 226, míg a szovjeteknél 1540 fő volt.
A gigászi küzdelem után pedig – Márai Sándor szavaival – csend lett:
