Hajdanán a doktorok nem tudtak sokat a nemi betegségekről azon túl, hogy szexuális úton terjednek. Az ókori Indiában például higanytartalmú kenőcsöket használtak, míg Kínában akupunktúrával, füstöléssel és különböző gyógynövényekkel próbálkoztak. Egyiptomban, a görög és római világban is nagy hangsúlyt fektettek a megelőzésre, ami az intim testrészek higiéniáját és halhólyag, juhbél – az óvszer őseinek – alkalmazását szorgalmazták.
Királyok és pápák az áldozatok között
Amikor azonban a középkori Európában az 1490-es években Európában több országra kiterjedő járvány alakult ki, az orvosok tehetetlenül álltak. A betegség szexuális úton terjedt és halálos – írja Forrai Judit a Rubicon.hu-n. Egyetlen humánus, keresztényi megoldás létezett: a kór terjesztőinek bélyegzett prostituáltakat és idegeneket egyszerűen kidobták a városokból. Párizst például egy rendelet értelmében halálbüntetés terhe mellett 24 órán belül minden szifiliszes idegennek el kellett hagynia.
A járványt persze nem sikerült leküzdeni, és a kór nem válogatott. VIII. Károly és I. Ferenc francia király, I. Miksa német-római császár, VI. (Borgia) Sándor pápa egész családjával, Bakócz Tamás, a pápai trón várományosa, II. Ulászló magyar király, IV. Jakab angol király egyaránt ebben a betegségben szenvedett, illetve halt meg.
A tüneti hasonlóság miatt a szifiliszt a lepra egyik változatának tekintették, ezért a gyógymód is hasonló volt. Például kénes víz, violaolaj, mínium, majd a keleti tapasztalatok alapján alkalmazták egyik gyógyszereként a higanyt. Sokan úgy vélték, a kór Amerikából származik, ezért ott található növényekkel próbálták gyógyítani – sikertelenül.
A keleti gyógymód fontos alkotóelemét, a higanyt csak óvatosan alkalmazták, mivel a görög és római hagyományok alapján igen erős méregnek tartották. Belső alkalmazását a törökök honosították meg. Az illatanyaggal és gyümölcsliszttel összekevert, citromlével leöntött higanytartalmú pirula sikeresnek bizonyult. A másik megoldás pedig az óvszer használata volt. Évszázadoknak kellett viszont eltelnie, míg megoldották a három nemi betegség: a lágyfekély, a kankó (gonorrhoea vagy tripper) és a szifilisz elkülönítését, gyógyításuk pedig csak a XX. század közepén, a penicillin felfedezésével vált lehetővé.
A makknak frantzos fekéllyei
A doktorok és borbélyok természetesen Magyarországon is felvették a harcot a nemi betegségekkel. Leírásukról s a védekezésről útmutatót is kiadtak, hiszen kevés embernek volt lehetősége, és főleg pénze orvosi segítséget kérni. A köznyelvben főként francos nyavalyaként említették a nemi betegségeket, de több megnevezésük is volt: vénuszi nyavalya, francz nyavalya, franco nyavalya, bujasenyv, bujakór, bulya-dög, rossz-seb, radai rossz-seb, rossz férög, suly, sülysáp, francia-métely, francuz, cifilisz-betegség.
„Frantzos nyavalyának azok neveztetnek, a’ mellyek a’ frantzos, avagy bujadögös tsipöfségtöl vefznek eredetet. Minden frantzos nyavalyákban adafsék gummás kénesö reggel és eftve tiz-tiz fzemre fzéles lapú – gyökér, avagy farfafaparilla, avagy fa – fött vizzel. A’ kénesövel való élés alatt minden nyólczadik nap hashajtót kell adni. Kivül külömb-külömbféle fzerek fzükségefek – tanácsolja például 1782-ben Plenck József, „a’ borbélyságnak tudósa, és Budán a’ borbélyoknak ‘s bábáknak közönséges házi tanítója”.
A nemi betegségeket pedig a következő képpen osztályozta a tünetek szerint: “buja-mirigyek, az elöbörnek gyúladása, a’ makknak gyúladása, A’ tököknek gyúladása, a’ makknak frantzos fekéllyei, a’ makknak, és elöbörnek frantzos fekélyei, mellyek frantzos rákoknak neveztetnek, frantzos fügesümöltsek”. A nemi betegségek és kezelésük történetéről még többet ide kattintva olvashat.
