Tudomány

Egy kísérleti Ebola-gyógyszerre figyel a világ

Eddig csak majmokon tesztelt, kis cég által készített új szer mentheti meg a szinte biztos haláltól a két amerikai ebolást.

Az egyik amerikai, Kent Brantly a Samaritan’s Purse elnevezésű protestáns nemzetközi segélyszervezet orvosaként dolgozott a nyugat-afrikai országban.

“Haldoklom” – idézte a CNN Brantly szavait, amelyeket a körülötte állóknak mondott. Az orvos állapota csütörtökön gyorsan romlani kezdett, már alig tudott lélegezni. Ezért volt ő az első, akinek a ZMapp nevű készítményt infúzió útján beadták. Másnap reggel állítólag felkelt és le is tudott zuhanyozni.

Ezután Kent Brantly további gyógykezelésre visszatért Amerikába, jelenleg az atlantai Emory Egyetemi Kórház különleges fertőző egységében ápolják. Kollégája, Nancy Writebol is kapott két adagot a gyógyszerből, az ő állapota is javult. Várhatóan kedden szállítják haza speciális repülőgéppel.

A két beteget tájékoztatták, hogy egyelőre nincsenek adatok arról, emberekre hogyan hat a szer, ám ígéretes eredmények állnak rendelkezésre az állatkísérletekből: négy majomnak adták be a szert a lázas-vérzéses tünetek megjelenése utáni 24 órán belül és mind a négy túlélte az Ebola-fertőzést.

Bruce Johnson – a segélyszervezet elnöke, amelynek az 59 éves Writebol dolgozott – azonban kételkedik, hogy Writebol javulása a kísérleti gyógyszernek köszönhető. “Az Ebola trükkös vírus, egyik nap fent, a másik nap lent” – mondta, de háláját fejezte ki, hogy az orvosság rendelkezésre állt.

A 33 éves Brantley sem csupán a ZMappet kapta, neki egy Ebola-túlélő 14 éves fiú véréből is adtak. A fiút betegsége alatt az orvos maga ápolta. A véradás célja az volt, hogy Brantley megkapja a fiú szervezetében termelődött ellenanyagokat.

A Mapp Biopharmaceutical Inc. gyógyszergyár által fejlesztett szert eddig csak majmokon tesztelték.

Nem a Mapp volt az egyetlen cég, amelyik Ebola elleni szer fejlesztésén dolgozott. A kanadai Tekmira gyógyszere már olyan fázisban volt, hogy emberek részvételével is elkezdhették volna tesztelni, ám az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság (FDA) biztonsági okok miatt megállította a folyamatot.

Libéria annak a négy afrikai országnak az egyike, ahol a világ eddigi legnagyobb Ebola-járványa tombol. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) hétfői adatai alapján a négy országban, Guineában, Sierra Leonéban, Libériában és Nigériában 887 halálos áldozatot követelt eddig a kór, a fertőzöttek száma 1600-nál is több.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik