Élet-Stílus

Óriási felfedezés az influenzáról

Az újonnan tett felfedezések akár az Ebola ellen is jók lehetnek.

A Rice Egyetem és a Baylor College of Medicine kutatói számítógépes szimulációval próbálták modellezni az influenzavírus működését. Azt remélik, hogy az influenzát ezután hatékonyabban lehet kezelni, s talán még egy olyan vakcinát is ki lehet fejleszteni ezzel szemben, ami mindegyik vírusfajta ellen hat.

A vírus támadásakor egy sajátos molekula alakul át. A molekula kicsit a szilveszterkor kedvelt ördögnyelvre emlékeztetve, összehajtogatott állapotból gyorsan kitekeredik, majd újra begubózik. Ezt azonban még egy trükk megelőzi: az ördögnyelvet egy “trójai faló” védi, s amikor az addig álcázott molekula kitekeredik, akkor “ugranak elő” belőle a támadóegységek, amelyek a fertőzött emberek sejthártyáját fúrják át, és lehetővé teszik a fertőző vírus genetikai anyagának bejutását a gazdasejtekbe. E pillanat, a támadóegységek kiszabadulása jelenti a kutatók szerint azt a pontot, ahol a folyamat – nagyon rövid ideig – támadható. A jövőbeni ellenszernek tehát ezt a rövid időszakot kell kihasználnia a vírustámadás megfékezésére.


Kép forrása: Thinkstock 

A kutatók felfedezéseiket a Proceedings of the National Academy of Science című tudományos folyóiratban tették közzé – vizsgálatuk a hemagglutinin útját tárta fel a gazdaszervezetben. A hemagglutinin egy glikoprotein, amely az influenzavírus felszínén “lovagol”. A glikoproteinek olyan fehérjék (proteinek), amelyekhez szénhidrátok kapcsolódnak. (Szénhidrátok közé tartozik például a szőlő- és a gyümölcscukor is, a bonyolultabb szénhidrátok pedig a poliszacharidok, így a keményítő vagy a cellulóz is.)

A hemagglutininnek kulcsszerepe van abban, hogy az influenzavírus peptideket bocsát ki a gazdaszervezet sejtjeinek megtámadására. (A hemagglutinin segíti az influenzavírus megtapadását a fertőzött egyed sejtjein. A peptidek pedig ugyanúgy aminosavakból épülnek fel mint a fehérjék – proteinek -, de míg a peptidek viszonylag rövidek, addig a proteinek sokkal hosszabbak náluk, s polipeptidnek is hívják őket. )

Szeretne még többet tudni a felfedezésről? Olvasson hozzá a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik