Az elmúlt hetekben három rejtélyes eredetű krátert fedeztek fel a szibériai Jamal-félszigeten. A legszélesebb kürtő átmérője 80 méter, a legmélyebbet 100 méteresre becsülik. Eredetüket számtalan elmélet magyarázta a meteorbecsapódástól idegen lények bányáján keresztül egyszerű víznyelőkig, vagy akár a pokol kapujáig. Az isten háta mögötti, távoli helyről lévén szó, tudósok eddig nem bocsátkoztak találgatásokba, a helyszínről származó vizsgálati eredményekre vártak.
Megfőzzük magunkat
Az elsők meg is érkeztek, eredményük pedig semmi jóval nem kecsegtet. Az elsőnek megtalált kráterhez indított expedíció a metán 9,6 százalékos koncentrációját mérte az üreg alján, ami a légkör metántartalmának ötvenezerszerese. Ez pedig nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy valóra válnak a legsötétebb jóslatok: a klímaváltozás következtében felmelegedő talajból megkezdődött az agresszív üvegházgáz kitörése.
Miért kellene ettől berezelnünk? Az emberi tevékenység kapcsán a szén-dioxidot említjük leggyakrabban az üvegházhatást okozó gázok közül. A levegőnél könnyebb anyag nagy magasságban szétterül a légkörben és szó szerint úgy viselkedik, mint a mezőgazdaságban használt üvegház: újra visszaveti a földre a távozó napsugarakat. A jelenlegi globális felmelegedést okozó gázok közül valóban a szén-dioxid van jelen a legnagyobb mennyiségben, ám a metán jóval veszélyesebb.
Ha elszabadul, nincs megállás
A klímaváltozást és hatásait vizsgáló ENSZ-szervezet szerint a metán 34-szer erősebben fokozza az üvegházhatást, mint a szén-dioxid. A melegedés pedig egy öngerjesztő folyamatot indít be. Földünk szárazföldjeinek ugyanis 20 százalékát az úgynevezett permafroszt, azaz a sarkvidékeken örökké fagyott talaj borítja. A fagy jelenleg csapdában tartja a korábban ott élt lények bomlása során keletkezett metánt és különböző széndhidrogéneket, gyakorlatilag megakadályozza, hogy a légkörbe jussanak.
Az elmúlt húsz évben a permafroszt átlaghőmérséklete két Celsius-fokkal emelkedett, sok helyen – legalábbis a nyári hónapokban – olvadásnak indult. Egy idő után a talaj annyira fellazul, hogy nem tud többé ellenállni az alatta feszülő metán nyomásának. MInél több metán szabadul ki, annál inkább erősödik a felmelegedés, ami újabb olvadást és újabb üvegházgázok feltörését jelenti. Erre mondják, hogy a klímaváltozás “elszabadul”, az ember elveszti a kontrollt. Más szavakkal hiába szüntetjük meg akár egyik napról a másikra a káros gázok kibocsátását, azzal már nem megyünk semmire – a természet “gondoskodik” sokkal bővebb utánpótlásról.
Huzigáljuk az oroszlán bajszát
A vélemények természetesen megoszlanak a kráterek kialakulásáról. Többen is úgy vélik, hogy néhány meleg év még kevés ahhoz, hogy ekkora lyukak képződjenek csupán metánszivárgás miatt. Még akkor is, ha 2013 nyara a Jamal-félszigeten 5 Celsius-fokkal volt melegebb az átlagnál. Nincs egyetértés abban sem, hogy milyen következményekkel járna, ha a permafrosztban raktározott, 70 milliárd tonnára becsült metán a légkörbe kerülne. Egyesek szerint ez a globális hőmérséklet 10-25 százalékos emelkedését okozná, míg mások szerint nem lennének komoly következmények. A megváltozott környezeti viszonyok ugyanis dúsabb vegetációt eredményeznének, ami helyreállítaná a szén körforgását.
Bárkinek is van igaza, annyi tény, hogy fajunk nagyon vékony jégen táncol. Bárhogy is kongatják tudósok a vészharangot, a kormányok a gyakorlatban semmit nem tesznek a klímaváltozás mérséklésére.
