Tudomány

Ezt most a csillagászok sem értik

Sűrű fejvakarással fogadták a legfrissebb mérési eredményeket: hiányzik a fényforrások négyötöde.

A Hubble űrteleszkópon működő Kozmikus Eredetvizsgáló Spektrográf névre keresztelt műszer olyat mutatott, amivel a tudósok nem tudnak mit kezdeni. “Továbbra sem tudjuk, hogy miért, de a jelenkori univerzummal kapcsolatos ismereteink közül legalább egy mégsem igaz” – foglalta össze a megdöbbenését a mérési eredményeket nemrég publikáló David Weinberg, az Ohioi Állami Egyetem professzora.

Az alapvető problémát az okozza, hogy a galaxisokat összekötő “hidrogénhidak” túlságosan fényesek – a hidrogénatomok nagy energiájú ultraibolya fény segítségével töltött ionokká alakulnak, azonban a legutóbbi mérések szerint túl sokan vannak, egyszerűen nincs az UV-fénynek ennyi forrása. A különbség ötszörös.

A rejtélyt csak tovább bonyolítja, hogy az eltérés csak a galaktikus szomszédságban jelentkezik, a több milliárd fényévre található (vagyis több milliárd évvel ezelőtti) csillagvárosoknál minden az “elvártnak” megfelelően működik.

Jobb híján a csillagászok egyelőre azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az amúgy is roppant titokzatos sötét anyag a felelős, amely bomlásával szabadítja fel az általunk nem látott energiákat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik