Kínai kutatók MRI készülékkel mérték a 28 résztvevő agytevékenységét, miközben egyre nagyobb összegeket ajánlottak föl nekik: ha elutasították, senki nem kapott semmit, ha elfogadták, osztoztak az összegen a többiekkel. A kutatók szerint ez a szituáció hasonló ahhoz, amikor valakit megpróbálnak megvesztegetni – idézi az MTI.
Azt tapasztalták, hogy a pénz elfogadása esetén az agynak a bal halánték fölött található része fokozott aktivitást mutatott. Minél nagyobb volt a felajánlott összeg, annál intenzívebb volt az aktivitás. A lényegi megállapítás azonban az, hogy azok az emberek, akiknek a szóban forgó agyterülete aktívabb volt, nagyobb hajlandóságot mutattak a pénz elfogadására – azaz hajlamosabbak lennének a korrupcióra.
Ha igazolást nyer, hogy a korrumpálhatóságnak – legalábbis részben – agyi okai vannak, gyógyszeres kezeléssel vagy pszichoterápiával kezelhetővé válna ez a hajlam.
Mindez Kínában igen aktuális: a népköztársaság 1949-es megalapítása óta az egyik legkiterjedtebb korrupcióellenes akció folyik az országban. Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdette meg a megvesztegetés elleni küzdelmet, amelynek keretében már több mint 30 ezer kormányhivatalnok ellen indítottak eljárást kenőpénz feltételezett elfogadása miatt.