Tudomány

2015-ben átadják a mágneses légi taxit

Minden jel arra mutat, hogy a jövő útjai a levegőben futnak majd. Elkezdték ugyanis megépíteni azt a mágneses sínt, ami újraértelmezi a városi tömegközlekedést.

A légi “taxi” a SkyTran nevű amerikai cég és a NASA közös kutatási programjának része, melynek célja, hogy csökkentse a városi forgalmi torlódásokat, zöldebb, olcsóbb, gyorsabb és kényelmesebb alternatívát kínálva a személygépkocsiknál és buszoknál.

A mágneses személyszállítás első tesztverziója Tel Avivban épül, és a tervek szereint 2015-ben már használatra kész állapotban lesz – írja a designboom és a BBC. (Arról, hogy a Skytran milyen magasan fog futni különböző információkat olvasunk. Míg előbbi szerint 20 méter magasban fut, a BBC szerint 500 méteren.) Az alábbi koncepcióvideókból azért lehet sejteni, hogy a 20 méterhez áll közelebb a tervezett magasság, a BBC elírhatott egy nullát. (ez egy ilyen hét)

A síneken sínkabinszerű kétszemélyes “autók” közelekednek majd, melyek maximum 70 km/órás sebsességre lesznek képesek. A használatuk egyszerű, lényegében úgy működnek majd mint a taxik, okostelefonon keresztül rendelhetjük meg őket, majd az utazási célt megadva, feltehetően dugók és bonyodalmak nélkül elvisz bennünket a kívánt címre (vagyis a cím fölé). Az autók extra kényelmesek lesznek, tévét nézhetünk bennük, e-mailezhetünk, kihasználhatjuk a 21. század nyújtotta összes technológiai vívmányt. Vagyis nem mi, hanem elsősorban az izraeliek.

Ha az izraeli tesztpálya beválik, Számos SkyTran projektet fognak megvalósítani világszerte, többek között Indiában és az Egyesült Államokban is. A személyszállítás mellett tervezik a kereskedelmi célú légi utak kiépítését is, még gyorsabb, még hatékonyabb síneken.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.