Tudomány

Fényből hoznának létre anyagot

Nyolcvan éves probléma megoldására jöttek rá a brit tudósok.

Néhány fizikus még 1934-ben vetette fel a címben jelzett lehetőséget: némi túlzással azt javasolták, hogy egy fotont izomból hozzá kéne vágni egy másikhoz, amiből létrejönne egy elektron és egy pozitron. Igen ám, de a “mégis hogyan?” kérdésére mindeddig sűrű fejvakarás volt a válasz.

Nagyon úgy tűnik azonban, hogy Imperial College London fizikusai megoldották a kérdést. Publikációjuk szerint a folyamat két lépésből állna. Először egy lézer segítségével közel fénysebességre gyorsítanának néhány elektront, melyeket egy lapka aranyra irányítanának, hogy létrehozzanak egy fotonnyalábot; másodszor fognának egy aranydobozt, aminek a belsejét olyan nagy erejű lézerrel világítanák meg, ami elegendő lenne a hőmérsékleti sugárzáshoz. Ezek után az előbbi nyalábot ráirányítanák az utóbbi mezőre és elméletileg létrejönne a fotonok közötti azon reakció, ami elektronokat és pozitronokat szülne.

Elméletileg, ugyanis ahogy arra a kutatócsoport vezetője, Steve Rose professzor is felhívja a figyelmet, ők elméleti fizikusok, vagyis a gyakorlatban még valakinek el kell végeznie a kísérletet.

Nincs valakinél némi felesleges arany és néhány nagy erejű lézer?

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.