A Liberty Science Center (LSC) szimbolikus helyen, a New York-i Szabadságszobor közelében található. Az 1993-ban megnyitott központ New Jersey állam első tudományos múzeuma, amely interaktív formában mutatja be a nagyközönségnek a különböző tudományos területeket. A Beyond Rubik’s Cube (A Kocka és ami mögötte van) című nagyszabású interaktív kiállítás itt lesz látogatható kilenc hónapon keresztül, majd 2015-től világkörüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt járja körbe a Földet.
Káoszból rendet teremteni
A Rubik-kocka egyetemes jelentőségét mutatja, hogy minden hetedik embernek volt már a kezében, nem ismer nyelvi korlátokat, a feladat pedig világos: káoszból rendet teremteni – mutatott rá közleményében a kormánybiztos. Hozzátette, hogy a kiállítás a “Játssz, fedezz fel és alkoss!” hármas jelszó jegyében szerveződik. Fő üzenete az innováció és a problémamegoldás ösztönzése, valamint annak a bemutatása, hogy milyen hatással van a játék az emberi gondolkodásra.
A Rubik-kocka immár tudósok és művészek harmadik generációját inspirálja, és valósággal megtestesíti a magyar kreativitást. Ez kerül most a világérdeklődés fókuszába, és mivel a kiállítás hét év alatt a Föld számos pontjára eljut, a magyar országimázst is nagyban erősíti – hangsúlyozta Fürjes Balázs, hozzáfűzve, hogy az ötmillió dolláros költségvetésű kiállításhoz, amelynek fő támogatója a Google, Magyarország kormánya 200 millió forinttal járult hozzá.
Kockakirakó robotok és drágakövekből kirakott kocka
A Rubik-kocka ihlette kiállítás elemei a tudományos és művészeti inspirációt megcélozva többféle érzéket mozgatnak meg: a monstre kocka-mozaikfreskótól a vakok számára készült tapintható kockán át a haiku-kockáig, amelyet forgatva a lapokra vésett szavakból háromsoros versek állnak össze. A rendezvény tudatosan kapcsolja össze a technológia, a számítástechnika, a mérnöki tudományok, a művészet, a dizájn és a matematika területeit. Felvillantja, milyen hatást gyakorolt a Rubik-kocka a képzőművészetre és a zenére – a kockaforgatás hangjaiból alkotott muzsikától a kombinatorikus zeneszerzésig.
A kiállítás számos érdekességgel is szolgál, a kockakirakó robotoktól a drágakövekből kirakott kockáig. A Groovik’s Cube nevet viselő, tíz méteres élhosszúságú világító kocka a helyszínen, távirányítással lesz “forgatható”, sőt a világ négy különböző pontjáról négy játékos is kirakhatja. A látogatók csak rájuk jellemző, egyedi forgatási kombinációból generált személyes “kockaazonosítót” kapnak, amellyel később is beléphetnek majd a kiállítás virtuális részébe – olvasható a kormánybiztos közleményében.
Mint írta, a kiállítás a gyermekektől a kockaforgató szubkultúra specialista csoportjáig számos réteget meg kíván szólítani. Nem utolsósorban azokat az eredeti fakockákat is kiállítják, amelyekkel Rubik Ernő annak idején diákjai számára a térszervezési modelljét szemléltette.
Az Empire State Building is színekben pompázik majd
A kiállítással párhuzamosan nemcsak az LSC, hanem a tervek szerint több nevezetes New York-i épület – így az Empire State Building is – a Rubik-kocka színeivel lesz megvilágítva, a Hudson folyón pedig úszó gumikocka csinál hírverést a rendezvénynek – fogalmazott Fürjes Balázs.
A kiállítás honlapja szerint a Beyond Rubik’s Cube 650 négyzetméteren mutatja be a Rubik-kocka történetét, valamint annak a világra gyakorolt hatását, az általa megihletett logikai játékokat, mérnöki és művészeti alkotásokat.
Az eredeti prototípusok, kísérleti tárgyak, korabeli felvételek és archív Rubik-interjúk mellett az érdeklődők betekintést nyerhetnek a matematikai kísérletek és számítógépes algoritmusok világába, de a Rubik-kocka mint a popkultúra egyik ikonja is megelevenedik a digitális médián, a különböző műalkotásokon és tárgyi eszközökön keresztül.
Magyarországon is lesz ünneplés
A kiállításhoz az elkövetkező hónapokban utcai vásár, tudományos gála, művészeti kiállítás, mérnökfesztivál, robotépítési és jégszobrászati verseny is kapcsolódik. Augusztus 1. és 3. között tartják majd az Egyesült Államok Rubik-kocka-bajnokságát és egy későbbi időpontban egy gyorsasági világversenyt is rendeznek logikai játék kirakásából, emberek és robotok részvételével.
Az amerikai kiállítással egy időben Magyarország is megemlékezik a Rubik-kocka 40. születésnapjáról. Vasárnap a közmédia Rubik 40. – A magyar kreativitás napja elnevezéssel egész napos műsorfolyammal jelentkezik. A Design Terminálban zajló programokról a nap folyamán többször is beszámolnak a rádiós és televíziós műsorok, emellett stúdióbeszélgetésekből, kisfilmekből ismerkedhetnek meg a nézők és a hallgatók magyar feltalálók, tudósok munkájával. Nyáron pedig a Sziget fesztiválon egy héten keresztül kiemelt kocka-programsorozattal várják az érdeklődőket.