“Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet” – ezek voltak Jézus utolsó szavai, mielőtt kínhalált halt a kereszten. A Nap elhomályosodott, a templom kárpitja kettészakadt. A körül bámészkodó sokaság, ki addig szidta és gyalázta, megdöbbent, majd “látván azokat, a mik történtek, mellét verve megtére” – olvashatjuk Lukácsnál Károli Gáspár jóvoltából.
Hívei és tanítványai némán álltak távolabb, mígnem egy ember, József “jó és igaz férfiú” felkereste Pilátust és elkérte tőle a Megváltó testét. “És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá.” Az őt követő asszonyok megnézték a sírt, majd hazatértek, hiszen zsidók lévén “szombaton nyugovának a parancsolat szerint”.
forrás: Thinkstock
Tűz a jég ellen
A keresztény hagyomány szerint nagyszombat a böjt és a nagyhét utolsó napja, húsvét előestéje. Az egyházi liturgia része a tűzszentelés, amely néhány tudós szerint a pogány germán tavaszi tüzek elnyomása céljából került az egyházi szertartások sorába. A középkorban a tüzet a templom pitvarában szentelték meg a délutáni órákban. Megszólaltak a harangok is a böjt végét jelezve.
A tűzszenteléshez számos hiedelem kötődött: védelmet nyújtott a rossz idő, a szerencsétlenség és a tűzvész ellen. A szertartáson részt vevők a parazsat hazavitték és a tűzhelyen az előző estén kialudt tüzet ezzel gyújtották meg. A szentelt tűz parazsát néhol kivitték a szántóföldre is, termékenyek legyen és tettek belőle a libák itatójába is az állatok egészsége érdekében. Vihar alkalmával a tűzre dobták, hogy a villám elkerülje a házat, de jó volt jégeső elhárítására is.
Távozz, kígyó, béka, szeplő!
Nagypéntekhez hasonlóan féregűzést is végeztek, a harangok zúgásával egy időben például a gyerekek kolomppal és csengővel körülszaladták a házat és ezt kiabálták: „kígyó, béka, távozz a házamtól!”. Vagy a lányok, fiatalasszonyok mondták ugyanezt seprés közben.
Fontos volt a vízszentelés is. Ahol a vízkeresztkor szentelt víz már elfogyott, a nagyszombaton szentelt vízből vittek haza. Csíkban meghintették vele az udvart, hogy a békák ne járják. Az Ipoly mentén húsvét reggelén ezzel szentelte meg a gazdasszony evés előtt a kocsonyát. Máshol a szeplők ellen tartották hatásosnak: ha valaki olyan templomban mártja szentelt vízbe a kezét, ahol korábban nem járt, megtörli vele az arcát, majd kezét a keblei közé rejti, arcáról mind oda megy a szeplő.
