Húsvét a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Mozgó ünnep, vagyis nem köthető egy adott dátumhoz, minden évben más napra esik. Méghozzá a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnapra, ami március 22. és április 25. között mozoghat. Középpontjában Jézus kereszthalála, majd harmadnapon való feltámadása áll.
Verték és köpdösték
Jézust Jeruzsálembe érkezése után egy csütörtöki napon Júdás csókja nyomán fogták le, vádolták meg és a bírák ” halálra méltónak ítélték őt mindnyájan. És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orczáját elfedni, és őt öklözni, és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arczul csapdossák vala őt” – tudjuk meg Márk evangéliumából Károli Gáspár fordításában.
Péntek reggel vitték őt Pilátus elé, aki a nép szavának engedve a bűnöző Barabást részesítette kegyelemben, “Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszítsék”. Bíborba öltöztették, fejére töviskoszorút tettek és gúnyolták: Üdvöz légy, zsidók királya! “És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt.”
INRI
A Golgotára vitték, keresztre szegezték, ruháit egymás közt sorsolással osztották el. “Kárhoztatásának” okát a keresztre is felírták: a zsidók királya. Ennek rövidítése INRI, a kereszteken és sírköveken máig lépten-nyomon felbukkanó négy betű, ami latinul Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, magyarul pedig: názáreti Jézus, a zsidók királya. Szenvedése a kereszten nem csak testi volt.
Az arra járók szidalmazták, gúnnyal hajbókoltak előtte csakúgy, mint a papok és írástudók. De még a mellé jobb- és balkéz felé feszített két lator is pocskondiázta. Estig bírta a kínokat. “Mikor pedig hat óra lőn, sötétség támada az egész földön kilencz óráig.” Ekkor Jézus megszólalt: “Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?” Szomjúságát ekkor otromba tréfaként egy ember ecettel kínálta, mígnem kiáltott: “Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala” – olvasható Lukácsnál ugyancsak Károli Gáspárnak köszönhetően.
A Nap elhomályosodott, a templom kárpitja kettészakadt. És a nép ekkor megértett valamit. “Látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala. És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, a mik történtek, mellét verve megtére.”
forrás: Thinkstock
Egészség és szépség az aranyos víztől
Jézus halálára a kereszténység ma, nagypénteken emlékezik. A népszokásokban az évszázadok alatt kereszténység előtti és keresztény motívumok vegyültek e napon. Ilyen volt a fiatalok hajnali, 2-3 órai fürdése a patakban. A víz folyásával szemben és visszakézből mosakodtak, a patak vizéből haza is vittek és a húsvéti ünnepek alatt is azzal tisztálkodtak egyfajta egészségvarázsló céllal.
Az állatokat is megitatták, megúsztatták a vízfolyásokban. Elterjedt hiedelem volt, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egészséges lesz, fürge lesz a munkában. A lányok szépek lettek, ha fűzfa mellett mosakodtak, hajuk hosszúra nőtt. A folyóvíz mágikus erejét sokfelé magyarázták azzal, hogy azért hasznos nagypénteken, mert Jézust, mikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, s ezzel megszentelődött. Néhol ezért aranyos víznek is nevezték a napfelkelte előtt merített vizet.
Patkányok, csótányok és poloskák
A nagypénteki szokások másik nagy csoportja volt a féregűzés: „Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!” A rigmus arra utal, hogy valamikor Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tűz. Egy-egy gazdasszony például addig nem rakott tüzet, amíg más kéménye nem füstölt, nehogy a bolhák ellepjék a házat – írja a Magyar Néprajzi Lexikon.
Egyes helyeken nem volt szabad szántani, mert e napon Jézus a földben volt. Máshol délután a kora tavaszi veteményeket vetették. A keresztény középkorba vezethető vissza a nagypénteki tűzgyújtás annak emlékére, hogy hajnalban, amikor Jézust Pilátus elé vitték, a szolgák és katonák tűz mellett melegedtek.
