Tudomány

Nem maradhatott a Marson folyékony a víz

Az ősi Mars atmoszférája túl vékony volt ahhoz, hogy melegen tartsa a bolygó felszínét.

Korábbi kutatások szerint a bolygó topográfiája arra utal, hogy a távoli múltban folyó víz alakította a vörös bolygó felszínét. Ugyanakkor számos bizonyíték arra enged következtetni, hogy ezek az időszakok csak alkalmi meleg periódusokra korlátozódtak, és a folyékony víz nem volt állandóan jelen a bolygó történetében.

Vékony volt a légkör

A National Geoscience folyóiratban hétfőn megjelent tanulmány szerzői úgy vélik, a bolygó krátereinek mérete azt mutatja, hogy az ősi Marsnak nem volt vastag a légköre, mert ha így lett volna, a világűrből érkező kisebb objektumok szétestek volna az atmoszférán átjutva, és becsapódásuk nem ejtett volna olyan mély sebeket a felszínen.

A Princeton Egyetem kutatói a Mars-körüli pályán repülő megfigyelőműhold (Mars Reconnaissance Orbiter) felvételeit vizsgálták meg tanulmányukhoz. A tudósok a bolygó egyenlítője körüli 84 ezer négyzetkilométeres térségben több mint 300 krátert katalogizáltak.

Szimulálták a becsapódásokat

Az elmúlt 3,6 milliárd évben geológiailag nagyjából változatlanul maradt kráterek 10 százalékának átmérője 50 méteres vagy annál kisebb, tíz százalék pedig, amelyeket ősi kráterek maradványaiként azonosítottak, 21 méter átmérőjűek vagy ennél kisebbek voltak.

A kutatók számítógépes szimulációval játszották le az objektumok Marsba csapódását, miközben változtatták az atmoszféra jellemzőit. Az elemzés szerint a légkör vastagsága egyharmada volt annak, ami más kutatások alapján elegendő lett volna a Mars felszínének fagypont fölött tartásához.

A szerzők tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy a Mars csak szakaszosan volt meleg. Ez alátámasztja korábbi tanulmányok eredményeit, amelyek szerint a korai Mars jeges volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik