Tudomány

Ma lesz a démonok éjszakája

Míg mi a teliholdban gyönyörködhetünk, a nyugati féltekét óriási jaguár, portyázó démonok és éhes háziállatok tartják rettegésben.

Teljes holdfogyatkozás lesz április 14-ről 15-ére forduló éjszaka, amiről viszont mi kimaradunk. Magyarországról a teliholdat látjuk, miközben Észak- Amerika csaknem egész területéről és Dél- Amerika nyugati tájairól teljességében látható lesz. Holdfogyatkozás akkor következik be, amikor a Föld a Hold és a Nap közé kerül, gyakorlatilag “leárnyékolja” égi kísérőnket. Ám nem borul teljes sötétbe, a föld légkörén átszűrődő fénytől vörösen izzik.

A Hold után következnek az emberek

Ezért nevezik vérholdnak is, hiszen az emberi fantázia az idők kezdete óta próbálja megmagyarázni a jelenséget. Ha pedig két egymást követő évben négyszer is feltűnik a vérhold, az nem mást jelent, mint az Úr nagy és rettenetes napjának eljövetelét. Legalábbis a Biblia egy helyének magyarázata szerint – bővebben erről itt olvashat.

De ahány nép, annyi mesés magyarázat született a vérholdra. Egyik sem tekintette jó előjelnek. Egy inka történet szerint például ilyenkor egy jaguár támadja meg a holdat, ezért borul az vérbe – írja a National Geographic. Tartottak tőle, hogy a vérszomjas fenevad a földre zuhan, ahol jobb híján emberekkel csillapítja majd éhét. Ennek elkerülése végett igyekeztek minél nagyobb hangzavart kelteni, verték a kutyákat, hogy azok ugatással, vonyítással tartsák távol a ragadozót.

Démonok pályáznak a királyra

A sumérok is úgy vélték, a Hold ilyenkor támadás áldozata. A valóság azonban szerintük sokkal hátborzongatóbb, mint egy nagymacska támadása: hét démon esett neki a Holdnak. Mivel pedig szilárdan hitték, hogy az égi események a földi történések előjelei, aggodalmuk teljesen érthető. Főleg az uralkodót féltették a démonoktól, miután ő volt a föld, a világ megtestesítője.

A hold- és napfogyatkozások idejét azonban előre tudták jelezni, így hát fel is készülhettek: álkirályt neveztek ki, akikre a démonok nyugodtan lecsaphattak az igazi helyett. Luxusban élt a jelenség alatt, míg a valódi király átlagos polgárként rejtőzködött. Nem volt azonban kifizetődő a pünkösdi királyság, a démonok elvonulása után az álkirályt vélhetően eltették az útból. Örökre…

Sokkal szelídebben álltak hozzá a dologhoz Észak-Kalifornia őshonos indiánjai, a hupák. Ők úgy vélték, a Hold háziállatokat tart. Na nem olyanokat, mint mi, ezen házi kedvencek nagy része puma és kígyó. Amikor pedig a gazda nem visz nekik elég ételt, éhségtől hajtva rátámadnak, megsebzik. A Hold pedig vérzik. Egészen addig, amíg meg nem jelennek feleségei – egészen pontosan 20-an vannak- akik megmentik és visszaadják egészségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik