II. Gyula pápa halálával 1513 februárjában először nyílt lehetőség arra, hogy magyar bíboros vegye át az egyház irányítását. Bakócz Tamás esztergomi érsek az egyik legbefolyásosabb bíboros volt, befolyását mutatja, hogy a pápaválasztás idején ő volt az egyházi állam egyik kormányzója. A pápai trónelnyerésében azonban származása gátolta meg: a konklávéban túlnyomó többséggel rendelkező itáliai bíborosok idegenkedtek egy Itálián kívül született pápa megválasztásától.
Sokan aggódtak
Ezért X. Leó néven inkább Giovanni Medicit emelték trónra. Herczegh Ferenc irodalmi magyarázata szerint a taljánok attól tartottak, a magyar pápa a hazáját fenyegető török ellen mozgósítaná az egyház erőforrásait. Ők viszont inkább az akkor épülő Szent Péter-bazilikát akarták befejezni azzal a pompával, amivel elkezdték…
Az új egyházfő igyekezett megszabadulni korábbi riválisától, ezért Magyarországra küldte Bakóczot, hogy szervezzen keresztes hadjáratot az oszmánok ellen – írja a Rubicon.hu. Ezen felül a pápát valóban nyugtalansággal töltötte el a török balkáni terjeszkedése. Itthon az udvari tanácsban megoszlottak a vélemények a háborúval kapcsolatban. A krónikák szerint a főurak többsége támogatta a keresztes hadjárat megszervezését, azonban akadtak, akik veszélyesnek tartották a jobbágyok felfegyverzését és a munkaerő elvonását.
Belháború lett a vége
Végül az érsek április 9-én kihirdette X. Leó pápa bulláját, és helynököket nevezett ki az egyházmegyékbe, akik a hadszervezést irányították. Az érsek hamarosan a fővezért is kijelölte Dózsa György személyében. A jelentkezők létszáma azonban messze felülmúlta az előzetes várakozásokat: akadnak olyan történelmi munkák, melyek szerint májusig 100 ezer jobbágy vette fel a keresztet, de az óvatosabb becslések is 40 ezer fővel számolnak. A sereg gyarapodásával a tiltakozó hangok is megerősödtek, ugyanis a bűnbocsánat, vagyon és szabadság reményében hadra kelő jobbágyok éppen a legfontosabb mezőgazdasági munkák előtt léptek ki a földesúri szolgálatból, a gyors szervezés során pedig nem fordult kellő figyelem a katonák féken tartására.
1514 májusában mind több helyen panaszkodtak arról, hogy a keresztesek kereskedőket fosztottak ki, udvarházakat dúltak fel, a jobbágyokat pedig egyre jobban felingerelte, hogy sokakat erőszakkal tartottak vissza a kereszt felvételétől. Az ellentétek hamarosan robbanásig feszültek, II. Ulászló pedig a mezőtúri incidens hatására a hadjárat leállítására utasította Bakóczot, aminek eredményeként véres felkelés kezdődött. A belháború július végéig több tízezer ember életét követelte, tragikus csapást jelentett a gyenge államhatalom számára, és az általa okozott trauma még több évszázadon át kísértett Magyarországon.
