Tudomány

Újabb sikert könyvelhet el magának a Facebook

Egy a napokban megjelent jelentés szerint az Instagram felhasználók száma olyan dinamikusan nő, hogy Amerikában simán lekörözi a Twittert, a Facebook alkalmazást pedig már több. mint egymilliárd ember használja világszerte.

Nemrég jelentette be Mark Zuckerberg, hogy a Facebook mobilos alkalmazásának havonta több mint 1 milliárd aktív felhasználója van, ezzel az impozáns számmal egy újabb mérföldkövet lépett át a 2004-ben indult cég. A vállalat jelentős tőkét fektet a mobil alkalmazások fejlesztésébe és vásárlásába, ezért került sor nemrég az Oculus Rift(virtuális, kiterjesztett valóságot megjelnítő szemüveg) felvásárlására is.

Amikor 2010-ben a cég megvette az Instagramot, annak “mindössze” 100 millió aktív felhasználója volt, idén ez a tábor 200 millióra nőtt. A trend azt mutatja, hogy a képmegosztó hálózaton határozott növekedés figyelhető meg amlettett, hogy a Facebookal mélyebb integrációra nem került sor, tehát megőrizhette szeparáltságát az Instagram közössége.

Az eMarketer napokban megjelent statisztikája szerint idén 40.500.000 felhasználót ért el az Instagram, eközben a Twitter havi aktív felhasználóinak száma egyre kevesebb, így hivatalosan is az felülmúlta a Twitter-t a havi aktív mobil felhasználók számában Amerikában.

A felhasználók életkorát vizsgálva az eMarketer szerint a legtöbben a 18-24 -es korosztályból használjak az alkalmazást, ám az idősebb generáció sem hanyagolja a képmegsoztót, a 25-44 éves korosztály is szép számmal színezgeti a selfie-ket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik